Országos hírek

Új bankszámlaszámra fizethetik be a szolgáltatási díjat azok az őstermelők, akik igazolványt cserélnek. Fontos tudni még, hogy az őstermelők szja-bevallását az adóhivatal nem készíti el.


A mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) kormányrendelet alapján az őstermelő köteles haladéktalanul bejelenteni az elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott ideiglenes őstermelő igazolvány, kártyaalapú őstermelői igazolvány vagy az értékesítési betétlap tényét a falugazdásznál.
Az igazolvány pótlásáért továbbra is 3000 forintos igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni, azonban a díj már új számlaszámon fizetendő. Az új, 11749008–21447343 (OTP Bank) számlaszámot is tartalmazó sárga csekket a NAK megyei ügyintéző szervezete biztosítani tudja, de ugyanezen számlaszámon a díjbefizetési kötelezettség teljesíthető átutalással is. Átutalás esetén a közlemény rovatában az „őstermelői” szót és az ügyfél állandó lakóhelye szerinti megye megnevezését kell feltüntetni.
Az igazolvány pótlása okán, az új igazolvány kérelmezésekor a díj befizetéséről szóló, hitelt érdemlő igazolást kell bemutatni, ami a kérelemhez csatolandó. Az ügyintézés helye továbbra is a bejelentett állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezete. Az ügyfélszolgálati irodák és a falugazdászok elérhetőségei a www.nak.hu honlap Szolgáltatások menüpontja alatt megtalálhatóak.


EK-ügyintézés


Amennyiben ön őstermelő a falugazdász közreműködésével egységes kérelmet kíván benyújtani, úgy kérjük, hozza magával az őstermelői kártyáját, mert azzal az egységes kérelem benyújtása gyorsítható. Erről részletesebben itt lehet olvasni.


Fokozott forgalom


Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több ezer gazdálkodó egységes kérelmének benyújtásában nyújthatnak segítséget a falugazdászok. A 2017. április eleje és május közepe közötti időszakban emiatt fokozott ügyfélforgalomra lehet számítani, ezért más, az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyek kamaránál történő intézése esetén is javasolt előzetesen időpontot egyeztetni az illetékes falugazdásznál.


Elkészíti-e a NAV az őstermelő szja-bevallását?


Idén is bevallást kell készítenie a mezőgazdasági őstermelőnek a 2016-os évi bevételeiről. Bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a magánszemélyek bevallástervezetét, ez sajnos nem érvényes a mezőgazdasági őstermelőre, akinek a NAV közreműködése nélkül kell a 16SZJA nyomtatványt elkészíteni és benyújtani.
Annak, aki őstermelőként nyújtja be a bevallását, a 12-es lapot is ki kell töltenie. A 12-es lapon kell többek között arról is nyilatkozni, hogy az őstermelő az átalányadózást választja-e a következő adóév tekintetében. Abban az esetben, ha érvényes közös őstermelői igazolvány alapján vagy családi gazdaság tagjaként, esetleg családi gazdálkodóként az őstermelőkre vonatkozó szabályok alapján adózik és a támogatásokkal csökkentett bevétele meghaladta az adómentes bevétel (600 000 Ft) összegét, és nem élt a nemleges nyilatkozattételi jogával, akkor a 12-02 és 12-03 lapokon kell a kötelezettségeket levezetni.

A bevallás benyújtható elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül, illetve kinyomtatva papíralapon is, akár ügyfélszolgálaton, akár postai úton is. A bevallás papíralapon történő benyújtása során fontos arra odafigyelni, hogy az őstermelő azt aláírja, egyéb esetben a bevallás érvénytelen lesz, olyan, mintha nem nyújtotta volna be. A bevallás benyújtásának a határideje főszabály szerint május 20-a, kivétel ez alól, ha ez az időpont munkaszüneti napra esik, mert abban az esetben a következő munkanap a benyújtási határidő. Ez az idei évben 2017. május 22.

A bevalláson szerepeltetni kell, hogy az esetlegesen visszajáró adó teljes összegét vagy annak egy részét kéri-e, ha igen, milyen módon kiutalni az őstermelő. Amennyiben az őstermelőnek adófizetési kötelezettsége keletkezik, akkor azt a bevallással egy időben, de legkésőbb a bevallás benyújtásának határidejéig kell megfizetni.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok