Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A térített mezőgazdasági vadkár 2015-ben 2,3 milliárd forintot tett ki – egyebek közt ez derül ki a témában folytatott kutatás adatiból. A felmérést végzők a probléma hosszú távú rendezése érdekében ötpontos javaslatot fogalmaztak meg a szakmai szervezetek számára.

Tavaly ősszel indította el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megrendelésére a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete (SZIA-VMI) a mezőgazdasági vadkár-felmérést, hogy kiderüljön, miként látják ezt a problémát a vadászathoz nem kötődők és a vadászattal szoros kapcsolatban lévők. A kutatást végzők három fő kérdéscsoportban 72 kérdést tettek fel a kamara online rendszerén keresztül a gazdálkodóknak, 2116-an töltötték ki a kérdőívet, ebből 1857 értékelhető válasz érkezett, így reprezentatív országos felmérésnek tekinthető.

Az eredmények augusztus 22-i ismertetésekor Csányi Sándor, a SZIE-VMI igazgatója megjegyezte, hogy hasonlóan nagy volumenű kutatásra legutóbb az 1930-as években volt példa, az akkori vadkár-probléma megismeréséhez egy doktori értekezést készítő a községek jegyzőihez intézett kérdéseket. A mostani kiértékelt válaszokat négy vaskos kötet foglalja össze, amely információk Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint kiváló alapul szolgálnak ahhoz, hogy konszenzusos, hosszú távú szabályozás alakuljon ki a vadkárrendezés, valamint a mezőgazdasági termelők és a vadászattal foglalkozók békés egymás mellett élése érdekében.

Területi eltérések

Azt a NAK elnöke is megjegyezte, hogy a vadkár egyre nagyobb probléma az országban, a térített mezőgazdasági vadkár 2015-ben 2,3 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor nem egyformán érinti az ország területét. A legtöbbet elszenvedő megyék Baranya, Somogy, Vas, Zala és Veszprém, míg a legkevésbé érintettek Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés, de a problémásakon belül is igen eltérőek a károk, leginkább 300 ezer és 1 millió forint alattiak. Viszont – mint Bleier Norbert, a SZIE-VMI adjunktusa hozzátette – azt nem lehet tudni, hogy önmagához mérten kinek mekkora kár számít kimagaslónak, hiszen elképzelhető, hogy egy gazdálkodónak már a 300 ezer forint is katasztrofális helyzetet jelent.
Ami pedig az intézet által tett legfontosabb megállapításokat illeti: a mezőgazdasági vadkár országos viszonylatban a válaszadók túlnyomó többségét érinti (90 százalék), azaz 10 gazdából 9 esetében az általa művelt földterületen előfordul vadkár. Ez az arány magasabb az öt legvadkárosabb megye területén (95 százalék), és alacsonyabb a legkevésbé vadkáros térségekben (88 százalék).

A már említett kármérték nagyon változó, térségek között és térségen belül egyaránt. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár számai alapján szintén láthatóak az országon belüli különbségek, a vadkártérítéssel kapcsolatos viták arányában és azok rendezési módjában is: a legvadkárosabb öt megyére vonatozóan a többség (65 százalék) esetében előfordulnak viták; a legkevésbé vadkáros három megye területén a legtöbb esetben (60 százalék) nem fordul elő vita, mert inkább eltűrik a kárt.
Az öt megyében a legszívesebben a vadállomány csökkentésével, vadkárelhárító vadászattal és villanypásztorral védekeznének, a másik három megyében pedig vadkárelhárító vadászatot és a növényfajták tudatos megválasztását alkalmaznák legszívesebben. Mindezek a különbözőségek azt jelzik, hogy a mezőgazdasági vadkár kezelése térségi szintű koncepció kialakítását és helyi szintű következetes beavatkozások kidolgozását, végrehajtását igényli. Ehhez a jövőben jó alapot jelenthet a tájegységi szintű tervezési rendszer és vadgazdálkodási stratégia kialakítása.

Jó vad, rossz vad

Az is kiderült, hogy a gazdálkodók általánosságban felelősséget éreznek a biodiverzitás megőrzéséért és alapvetően úgy gondolják, hogy ebben őket segíteni, támogatni szükséges. Ám határozott különbség tapasztalható a vadászathoz nem kötődők és a vadászattal szoros kapcsolatban lévők (vadgazdálkodási egységet vezetők) között a vadászható fajokról. Előbbiek szerint a vadállomány egyáltalán nem növeli a földbirtok értékét, utóbbiak pedig ezzel ellentétes véleményen vannak.
A vadászathoz nem kötődő gazdálkodók „felesleges” (adott esetben kártékony) tényezőnek érzékelik a mezőgazdasági élettérben a vizsgálatban felsorolt vadászható emlősfajokat. Ez a nagytestű fajok esetében (pl. vaddisznó, gímszarvas) részben teljesen érthető és egyes agrártérségekben teljes visszaszorításukra kell törekedni. Míg a nagy kiterjedésű erdőkkel és erdőkkel vegyes mezőgazdaságiélőhely-együttesekben jelenlétüket teljesen megszüntetni nem lehet, és ez nem is lehet a cél, azonban negatív hatásaik csökkentése érdekében hosszú távú stratégia kidolgozására van szükség. Az apróvadfajok és az őz esetében teljesen más a helyzet, mert élőhelyük a mezőgazdasági környezetben található. Ezért is különösen fontos, hogy a mezőgazdasági termelés során alkalmazott beavatkozások (műveletek és technológiák) vadvilágra gyakorolt negatív hatásait a lehető legkisebbre csökkentsék. A felmérés eredményei alapján a gazdák több mint fele (56 százalék) semmilyen vadvédelmi megoldást nem alkalmaz. Ennek javítása érdekében indokoltnak tartja az intézet, hogy a NAK és az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) a tudományos műhelyek segítségével rövid, közép és hosszútávra szóló akciótervet dolgozzon ki.

Nagyobb állami szerepvállalásra lehet szükség

Arra is rávilágított a felmérés, hogy eltérő a vadkár megelőzésében és a keletkezett kár térítésében való szerepvállalás megítélése. A kutatás eredményei egységesek abban a tekintetben, hogy a vadgazdálkodó, az állam – mint a vad tulajdonosa – és a mezőgazdasági gazdálkodó az a három fő szereplő, akiknek a megelőzésben és a kártérítésben (természetesen eltérő mértékben) szükséges lenne kivenniük a részüket; jelenleg az állami szerepvállalás hiányzik a rendszerből.
A megkérdezettek többsége (32 százalék) a kétszereplős kármegelőzési és kártérítési rendszerben elsősorban a földhasználók kárviselési arányát emelné 20 százalékra, azonban ebben az esetben a védekezési költségek 100 százalékát a vadászatra jogosult viselné, a válaszadók másik jelentős része (26 százalék) a 10 százalékos földtulajdonosi kárviselési arány mellett, a védekezési költségek fele-fele arányú megosztását javasolja.

A megelőzést és a kezelést egy másik szemszögből is vizsgálta az intézet: eszerint rendkívül fontos az érintettek közötti kommunikáció, együttműködés, és általában a közöttük lévő kapcsolat minősége. A felmérés szerint ezen a téren jelentős munkára van szükség a jövőben. A mezőgazdasági vadkár rendezése kapcsán az esetek kisebb részében (21 százalék) ugyan, de mégis szükséges közreműködő a vadkárbecslést végző szakértő. A szakértők munkáját az elmúlt években számos (durva) kritika érte, ami jelen felmérésben is – noha nagyon kis mértékben – megjelent. Jól körvonalazódott, hogy teljes mértékben a szakértő személyétől, az általa végzett munka minőségétől függ a megítélésük. Ez alapvetően nem volt negatív, annak ellenére, hogy az egyedi válaszokat vizsgálva jól láthatóan erős, kellemetlen tapasztalatok is előfordultak.
Ennek javítása érdekében szükségesnek látja a SZIE-VMI egyrészt a szakértőkkel szemben támasztott követelmények szigorítását, illetve speciális kárbecslői képzés megvalósítását. Továbbá olyan kárbecslési módszertani követelményrendszer kialakítását, amely hosszú távon csökkenteni tudja ezeket a szélsőséges eseteket.

Fontos szerepe lehet a kamarának

Az intézet szerint a vizsgálat eredményei alapján egyértelműen látszik, hogy szükség van a vadkárral kapcsolatos tudományos kutatásokra és az új eredmények közérthető formában közzétételére, a gazdákhoz eljuttatására. A többség véleménye szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának ebben támogatóan kellene fellépnie, melynek egyik módja például a kutatási programok finanszírozása lehet. Emellett figyelembe véve a felmérésből látható markáns véleményeket (76 százalékos támogatottság), megfontolásra javasolja az intézet a NAK-on belül egy olyan csoport létrehozását, amelyik a vadkárral kapcsolatos szakmai ügyekkel, tanácsadással, szakértéssel foglalkozna.

A fentiek alapján tehát a vadkár-probléma hosszú távú rendezése érdekében a SZIE-VMI öt témakör részletes kidolgozását javasolja a NAK-nak, az OMVK-nak és a szakmai tudományos műhelyeknek: a kommunikáció erősítése az érintettek között; a térségi szintű vadkár-megelőzési és -kezelési stratégia megalkotása; a szakértői munka minőségének javítása (oktatás, továbbképzés, módszertan); mezőgazdasági vadkár-kutatás finanszírozása; szakmai tanácsadás, tájékoztatás és szakértés a NAK szervezetén belül.

A Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete által készített vadkárjelentés teljes egészében pdf itt elérhető (1.60 MB) .

(nak.hu)