Sajtóközlemények

Az agrárkamara tovább lobbizik a hazai áruk előnyben részesítéséért

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívását követően az ALDI állandó kínálatában* csak magyar frisshúst fog árulni. Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, a kamara tovább lobbizik azért, hogy minél több üzletláncban minél nagyobb legyen a magyar áruk aránya.

Mi volt a mostani ALDI-bejelentés közvetlen előzménye?

A NAK egyik kiemelt célja a hazai termelők és fogyasztók érdekeinek képviselete és a magyar élelmiszergazdaság védelme. Szeptember elején határozott felhívást tettünk közzé, nyílt levélben kérve a Magyarországon működő üzletláncokat egy pozitív külföldi példa meghonosítására. Ugyanis az egyik legjelentősebb német kiskereskedelmi csoport a közelmúltban bejelentette, hogy németországi üzleteiben 2022 nyarától a friss sertéshús kínálat 95%-a német eredetű lesz. Ráadásul a hizlalás, vágás és feldolgozás összes lépése az országban fog történni, és a sertéstartóknak fizetendő garantált minimumárat is megemelnék.

Mi ezt az előremutató példát tártuk a nyilvánosság és az áruházláncok elé, erősen sugallva, hogy ők miért ne tehetnék ezt, segítve a magyar húságazatot. És – mindannyiunk nagy örömére – elsőként az ALDI Magyarország bejelentette, hogy állandó kínálatában csak magyar frisshúst fog árulni.

Miért jelentős ez a lépés?

Az ALDI bejelentése mind a 151 hazai üzletére vonatkozik, az átállás rövidesen – kifutó rendszerben – elindul, és minden állandó kínálatban kapható frisshúsra vonatkozik. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez jelentős áttörés, melynek a kamara aktív részese. Az ALDI lépése – és bízom abban, hogy a közeljövőben további láncoké – egyrészt a magyar húságazatot, húsipart erősíti, valamint a termelésbiztonságot, kiszámíthatóságot. Hosszabb távon pedig csökkenti a piac nemzetközi kitettségét. Emellett a hazai szigorú állategészségügyi és higiéniai szabályozások, illetve a rendszeres hatósági ellenőrzések révén a fogyasztók számára is nagyobb biztonságot, valamint – a kiemelkedően jó minőségű hazai gabonára alapozott takarmányozás okán – magasabb érzékszervi minőséget is garantálhat. Bízunk abban, hogy a példát hamarosan a többi kiskereskedelmi lánc is követi, továbbá, hogy ez a szándék más termékkörökre is kiterjed.

Más üzletláncok is követhetik a példát?

Szeretném hangsúlyozni, hogy a mostani lépéssel a hazai termelők, feldolgozók mellett a fogyasztók is jobban járnak. A magyar húsok és hústermékek frissebbek, ízletesebbek, kiemelkedően jó minőségűek, biztonságosak, és környezettudatosabb választást is jelentenek. A hazai gazdák, a magyar gazdaság támogatásán túl, előny az is, hogy jelentősen a kisebb távolságról, rövidebb idő alatt érkező és kevesebb ideig hűtött termékek ökológiai lábnyoma is jóval kisebb. Folyamatosan egyeztetünk a kiskereskedelmi láncokkal, akiknél egyébként sem mellékes szempont az, hogy ha valamelyikük csak magyar árut kínál, azt a példát többnek is érdemes követnie. Mi, magyar fogyasztók mindennapi döntéseinkkel is tehetünk a hazai gazdaság erősítéséért. Ha egyre többen csak a magyar termékeket keressük, az a kínálatot is meg fogja határozni. Én arra biztatok mindenkit, hogy válassza a magyar termékeket, és ezt kérjük az összes áruházlánctól is.

*További részletek: https://www.aldi.hu/hu/ajanlatok/hazait-szeretettel-100-friss-es-magyar-hus/

 

Vonatkozó hírek

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Egységes kérelem

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei