`

A tárca a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének és népszerűsítésének támogatására nyílt pályázatot hirdet 223 millió forint keretösszeggel – közölte szerdán V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.


Az államtitkár elmondta, a helyi értékek bemutatására 150 millió forint áll rendelkezésre, a települési, tájegységi értéktárak létrehozását 38 millió forinttal támogatja a szaktárca, a Hagyomány a divatban – viselet másként című pályázatainak finanszírozására 10 millió forint fordítható, a hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítését támogató programokra, illetve alkotótáborok szervezésére 25 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: a pályázatokat június 23-tól július 23-án éjfélig lehet elektronikusan kitölteni, illetve véglegesíteni. Amennyiben az egyes pályázati területekre szánt összeg 200 százalékát elérik az igényelések a beadási határidő lejárta előtt, a pályázatot lezárhatják.

Az államtitkár a részleteket ismertetve, elmondta: a helyi értékek népszerűsítését célzó kiírásnál a hagyományosan megrendezendő települési rendezvényeken a környékhez köthető helyi, tájegységi vagy megyei értéktári elemek, kiemelkedő nemzeti értékek és hungarikumok bemutatására kell fókuszálniuk a pályázóknak. Az elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 2 millió forintig terjedhet. A települési, tájegységi értéktárak létrehozására helyi értéktárat még nem működtető magyarországi és határon túli települések pályázhatnak, amelyek 300 ezer és 500 ezer forint közötti összeget nyerhetnek el.

A Hagyomány a divatban – viselet másként elnevezésű pályázat a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzését, népszerűsítését támogatja, valamint alkalmazásukat a mai öltözködéskultúrában. Pályázni 3-5 darabból álló új kollekció tervdokumentációjával, vagy rajzaival lehet. A pályázattal elnyerhető támogatás összege darabonként 80 ezer forint lehet, így összesen egy kollekcióra maximum 400 ezer forint nyerhető.

A hagyományos népi mesterségek, kihalófélben lévő szakmák továbbörökítését célzó programok, alkotótáborok szervezése a helyi, megyei értéktárakban már szereplő népi kézműves értékek megismertetését szolgálja, erre 1-1,5 millió forint közötti összeget lehet elnyerni.

A pályázati dokumentáció elérhető az alábbi honlapokon: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium illetve www.hungarikum.hu címen.


V. Németh Zsolt közölte, hogy a 2013 júliusa és 2016 decembere közötti időszakban a hazai és külhoni értékgyűjtés támogatására kiírt öt nyílt és egy meghívásos pályázat keretében összesen 1,113 milliárd forintot ítéltek oda a hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének és megőrzésének támogatására, 607 nyertes magyarországi illetve határon túli magyar pályázóval kötöttek támogatási szerződést.

 


(MTI/FM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám