`

Idén is indul a K&H Bank fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázata.  A magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD-képzésben részt vevő hallgatóitól olyan pályamunkákat vár a bank, amelyek az ágazat versenyképességének növelésére és digitalizációjára kínálnak megoldást.


A hazánkban erősen a hagyományokra épülő mezőgazdaság teljesítményéhez nagymértékben hozzájárulnak az európai uniós támogatások, amelyeknek feltételei 2020 után jelentősen megváltozhatnak.
– Az év elején nyilvánosságra hozott, 2020 utáni Közös Agrárpolitika első tervezetéből jól látszik, hogy a két legfontosabb irányelv a kutatás-fejlesztés előmozdítása és a környezeti fenntarthatóság lesz. Előbbinél ráadásul nem a precíziós gazdálkodás, hanem sokkal inkább az új technológiai megoldások finanszírozása a cél. Kiemelten nagy szükség van tehát a friss, fiatal elmék felkarolására, akik a hagyományoktól elszakadva korszakalkotó technológiákban, irányokban és nemesítési eljárásokban gondolkodnak – hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztályvezetője

A K&H társadalmi felelősségvállalási területei között régóta kiemelt figyelmet kap a fiatalok oktatása és a környezetvédelem, így bizonyítva elkötelezettségét a hosszú távon fenntartható fejlődés mellett. Ennek részeként indította el 2015-ben a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelynek célja, hogy anyagi és szakmai támogatással segítse azon hallgatók tanulmányát és kutatómunkáját, akik „kis tudósokként” új eljárásokkal állnak elő, és idővel változtathatnak a szakma jövőjén és megítélésén.
– Évről-évre a szakmai, az intézményi és a hallgatói oldalon egyaránt pozitív fogadtatásban részesült kezdeményezésünk, ezért idén is folytatjuk a programot, kiemelten a mezőgazdaság versenyképességének növelésére és digitalizációjára fókuszálva – tette hozzá Tresó István.

Az elmúlt három évben összesen 14 felsőoktatási intézmény 167 tehetséges hallgatója nyújtotta be szakmai munkáját, akik közül 21-en kaptak anyagi és szakmai támogatást tanulmányuk és kutatómunkájuk folytatásához. A pályázatra 2018. március 18-ig lehet jelentkezni. A részletek ezen a linken érhetők el.

(K&H Bank)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám