Erdő- és vadgazdálkodás

Az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését szabályozó kormányrendelethez igazodva módosult a Vidékfejlesztési Program erdősítést támogató felhívása. Ennek eredményeképpen már ipari faültetvények telepítésére is igényelhető támogatás.


Az erdősítés támogatására mintegy 50 milliárd forint keretösszeget különített el a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program keretében. A rendelkezésre álló összeg hatékony és eredményes felhasználása érdekében júniusban megjelent a fás szárú ültetvényekről szóló 135/2017. (VI. 9.) Kormányrendelet az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének szabályozására.

Az említett ültetvénytípus jogszabályi hátteréhez igazodva a Miniszterelnökség a Földművelésügyi Minisztériummal és a szakmai szervezetekkel szoros együttműködésben az erdősítés támogatására meghirdetett vidékfejlesztési pályázat módosításáról is gondoskodott. A módosított felhívásban új kiválasztási kritériumok, valamint új műszaki-szakmai tartalmi elvárások és szankciók kerültek bevezetésre, melynek eredményeképpen lehetőség nyílt ipari célú fás szárú ültetvények telepítésére forrást igényelni.
A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a telepítések sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az érintettek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről. A módosított pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.


(Miniszterelnökség)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok