Erdő- és vadgazdálkodás

Természetvédelmi és a biológiai sokféleség megőrzését célzó projektekre is lehet pályázni az uniós LIFE programban.


Idén összesen 337,54 millió euróra pályázhatnak a köz-, a magán- és a civil szféra szereplői az Európai Unió Környezetvédelmi és Éghajlat-politikai Programja (LIFE) környezetvédelem- és éghajlat-politika alprogramjainak keretében.
A környezetvédelem alprogram (273,94 millió eurós keret) célja a természetvédelmet és a biológiai sokféleség megőrzését, a környezeti erőforrás-hatékonyság fokozását és a környezetvédelmi irányítást és tájékoztatást megvalósító projektek támogatása. Az éghajlat-politika alprogram (63,6 millió eurós keret) célja pedig az olyan tevékenységek támogatása, amelyek hagyományos vagy kísérleti jelleggel támogatják az éghajlatváltozás mérséklését, az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodást, valamint az éghajlat-politikai irányítást és tájékoztatást.
A hazai pályázatok eredményessége érdekében 2016-tól kezdődően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a Földművelésügyi Minisztériummal és a Magyar Fejlesztési Központtal együttműködve – megnövekedett kapacitásokkal áll a pályázók rendelkezésére. Így többek között szakmai jellegű továbbképzésekkel, pályázatíró és projektmenedzsment tréningekkel és fordítási segítséggel. Ezen kívül 2016. június 14-én tartják a nemzeti LIFE Információs Napot, amelyen az érdeklődők további hasznos ismereteket szerezhetnek a 2016-os pályázati kiírással kapcsolatban.


A hagyományos pályázatok benyújtásának határideje:
- Éghajlat-politikai pályázatok: 2016. szeptember 7.
- Környezet és erőforrás-hatékonysági pályázatok: 2016. szeptember 12.
- Környezetvédelmi irányítási és tájékoztatási, illetve természetvédelmi pályázatok: 2016. szeptember 15.


A LIFE programról részletesebben itt tájékozódhat: http://ec.europa.eu/environment/life/
A 2016. évi pályázati felhívás itt érhető el: http://ec.europa.eu/environment/life/news/newsarchive2016/may/index.htm#call2016


(forrás: NFM)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok