REL együttműködés

Megjelent a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” pályázattal kapcsolatos, a kifizetési kérelmekkel kapcsolatos irányító hatósági iránymutatás.

 

2018. október 15-én megjelent az EMVA Irányító Hatóság közleménye a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című (VP3-9.1.1-17 kódszámú) felhívás kapcsán. A közleményben az hatóság felhívja a támogatást igénylők, illetve a kedvezményezettek figyelmét a következő szabályokra. Azaz „kifizetési kérelmet az nyújthat be, aki támogatói okirattal rendelkezik vagy támogatási kérelmet nyújtott be, de jogerős támogatási döntéssel még nem rendelkezik, illetve az első kifizetési kérelmet a támogatási kérelem benyújtásával azonos év december 31. napjáig, a további kifizetési kérelmeket az adott támogatási év december 31. napjáig lehet benyújtani a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.”

Fentiek értelmében az a termelői csoport, amely a támogatási kérelmét 2017-ben nyújtotta be, de ugyanezen évben kifizetési kérelmet nem nyújtott be, 2018. december 31-ig a 2017. évi, elismerés utáni éves értékesített termelése (termelési értéke) alapján tudja a második kifizetési kérelmét benyújtani. A 2018-ban támogatási kérelmet benyújtó, támogatói okirattal még nem rendelkező termelői csoportok az első kifizetési kérelmüket 2018. december 31. napjáig tudják benyújtani.

Az irányító hatóság hangsúlyosan felhívja a támogatást igénylők figyelmét arra, hogy az 1305/2013/EU rendelet 27. cikk (3) bekezdése értelmében a támogatás éves részletekben fizethető ki attól az időponttól számított legfeljebb öt éven keresztül, amikor a termelői csoportot elismerték. Felhívja továbbá a figyelmet arra us, hogy a támogatás éves részletekben kerül kifizetésre, úgy, hogy a részletek intenzitása folyamatosan csökken. Az elismerést követő 1. és 2. évben a támogatás mértéke az éves értékesített termelés 10 %-a, amely mérték minden további évben 1%-kal csökken. Ennek megfelelően az a termelői csoport, amely termelői csoportként történő elismerését 2016-ban szerezte meg, de 2017-ben kifizetési kérelmet nem nyújtott be, a maximális támogatási mértékre (10%) csak egyszer, 2018-ban (az elismerést követő 2. évben) jogosult.

A pályázati dokumentumok itt elérhetők.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám