REL együttműködés

A NAK Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága „Kistermelők a diverzifikáció útján” című tanulmányút-sorozatot szervezett, amelynek első eseménye a sümegi kistérségben volt október 21-én. A tanulmányút megszervezésében az Éltető Balaton-Felvidékért vidékfejlesztési helyi akciócsoport (HACS) működött közre. A tanulmányút során az érdeklődők a megismert jó gyakorlatokból inspirációt, hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek a kistermelői tevékenység fejlesztésével és az alulról jövő termelői együttműködésben rejlő lehetőségekkel kapcsolatosan.


Ukkon a Bébic Szociális Szövetkezet munkájával ismerkedhettek meg a résztvevők. A szövetkezet zöldség- és gyümölcsfeldolgozót üzemeltet, büszkeségük többek között az általuk forgalmazott Ukkberry termékcsalád. Nehézségük, hogy az értékesítési és marketingtevékenységüket még nem tudták úgy felfuttatni, hogy a teljes termelési kapacitást maximálisan kihasználják. Ugyanakkor példaértékűek a tekintetben, hogy a közétkeztetésbe történő beszállítás lehetőségeinek beszűkülését követően képesek voltak a megújulásra, és folyamatosan törekszenek a több lábon állásra. Nemrég Budapesten reggeliző helyként üzemelő mintaboltot és logisztikai központot alakítottak ki, mely átvevőpontként is funkcionál a többi, kiegészítő terméket gyártó szövetkezet számára.

Ezt követően Nemesvámoson a több mint 10 éve működő Terkesvölgyi Családi Birtokot tekintették meg az érdeklődők. A birtok ékessége a heti 2500 liter tejet feldolgozó manufaktúra, kiegészítve színvonalas szálláshellyel és rendezvényhelyszínnel. A családi gazdaság tagjai a növekedést nem a mennyiségi növekedésben, hanem a magasabb hozzáadott érték elérésében látják. Ennek érdekében folyamatosan állatjóléti beruházásokat hajtanak végre, és svájci szakmai kapcsolatok révén fejlesztik szaktudásukat. Szintén a nagyobb hozzáadott érték érdekében az értékesítésben a gasztronómia irányába mozdultak el, mára már termékeik 60%-át vendéglátóegységen keresztül értékesítik. Termékeiket egyre nagyobb arányban kapcsolják össze kiegészítő szolgáltatásokkal, különféle rendezvényeket, pl. csapatépítőket, esküvőket, születésnapokat szerveznek.  A gazdaság folyamatos fejlődés hajtóereje az az, hogy az alapítókon kívül már a következő generáció is bekapcsolódott a munkába, így biztosított a birtok jövője.

Barnagon a település fejlesztési eredményeit, köztük az önkormányzat vegyesboltját – aminek különlegessége a veszteség nélküli helyi termékek polca – tekintették meg a résztvevők. A helyi termékeket a falun áthaladó kerékpáros turisták fogyasztják előszeretettel.

Az ukki szociális szövetkezetben, a nemesvámosi családi birtokban és a barnagi vegyesboltban az a közös, hogy valamennyien az Éltető Balaton-Felvidékért Egyesület, a helyi Leader akciócsoport (HACS) védjegyes tagjai. A vidékfejlesztési egyesület 5 éve működteti az európai Rural Quality védjegyrendszer tagjaként a „Vidék Minősége - Éltető Balaton-Felvidék” védjegyet. Az egyesület egységes arculat és egyéb kommunikációs eszközök (pl. honlap, rendezvények) segítségével népszerűsíti a védjeggyel ellátott, minőségbiztosított helyi termékeket. Továbbá „Éltető Pontok”, helyi termék polcok kialakításával biztosít többletértékesítési lehetőséget a védjegyes helyi termelőknek.


(NAK/Nagy Anikó)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám