Mezőgazdasági termelés

A Stockholmi International Water Institute (SIWI) által idén is megszervezésre került a Víz Világhete című rendezvénysorozat, amelynek 1991 óta minden évben Stockholm városa ad otthont, és amin számos szervezet vesz részt, felhívva a figyelmet vizeink védelmére.


A rendezvénysorozaton számos előadás hangzott el, amelyek közül a legérdekesebb, legmegrázóbbakat foglaljuk össze az alábbiakban.

Idén a folyókban rejlő lehetőségek kapták a legnagyobb hangsúlyt, melyről többek közt a WWF (World Wide Fund for Nature, Természetvédelmi Világalap) képviselője is tartott előadást „A folyók értékelése” címmel. Az előadás bemutatta, hogy a folyók hogyan járulnak hozzá a természeti katasztrófák mérsékléséhez, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyók értékei elveszhetnek, ha nem vigyázunk rájuk. Komoly kockázattal járhat az is, ha a folyókra kizárólag csak víz- és energiaforrásként tekintünk, főleg mivel emellett számos más területen is fontos szerepet játszanak. Ilyen például az édesvízi horgászat és halászat, a természetes árvízvédelem, illetve a hordalékszállítás.  Ezen ökoszisztéma-szolgáltatásoknak köszönhetően sok embernek származik belőle profitja, így, ha ezek megszűnnének, hatalmas krízisek alakulnának ki. A folyók emellett több milliárd ember ivóvízkészletét is biztosítják, illetve az élelmiszer termesztésben és a halászok megérhetésének biztosításában is fontos szerepet töltenek be.

A WWF Magyarország a Víz Világhét alkalmából kiadott jelentésében az Élő Folyók Programjának vezetője, Gruber Tamás, kihangsúlyozta, hogy Magyarországon a folyószabályozást megelőzően a folyók természetes árterei az ország 23 %-át tették ki, ehhez képest a szabályozás következtében 90%-kal csökkentek ezek a területek, egyidejűleg a természeti kincsekkel és adottságokkal. Kiemelte, hogy az új technológiákkal – mint a mesterséges intelligencia, illetve a távérzékelés - jelentősen javulhat a folyók és vízgyűjtőterületek vizsgálata, monitoringja. Továbbá a vízgazdálkodási intézményrendszer és irányítás fejlesztését is javasolja a kormányok, vállalatok és pénzügyi intézmények kiemelt szerepével.

Az eseményen az ESA (European Space Agency, Európai Űrügynökség) képviselői is részt vettek, akik jelenleg a vízterületek műholdas hatékony és pontos feltérképezhetőségén dolgoznak, illetve a sürgős intézkedések bevezetését támogatják. A szervezet képviseletében előadást tartó Dr. Benjamin Koetz látványos képi dokumentációval, Európa egyes mezőgazdasági területein szemléltette a hőség és az esőhiány együttes hatását 1 év időtávlatában. Az izraeli vízügyi hatóság jelentése alapján az elmúlt 5 évnyi aszály olyan szintű kárt okozott a Kinnereti tóban, hogy a károk visszafordítására egy átlagos téli csapadéknál több csapadék sem lenne elegendő.
Hazánk helyzete vízkészlet tekintetében jó, azonban a fent említettekből okulva arra következtethetünk, hogy ha nem vigyázunk eléggé, könnyen visszájára fordulhat a dolog.
Itt Áder János, köztársasági elnök jelentette be, hogy Magyarország egy közel 200 millió eurós kerettel tervezett vízügyi (technológiai) fejlesztéseket támogató magyar befektetési alap létrehozását tervezi, amely az infrastrukturális befektetések hatékonyságát növelheti, és amelyekkel a kivitelezési időt rövidíthetőek és a megtérülés esélyei is javíthatóak lesznek.

Több új fejlesztési javaslatról is beszámolt, ilyen például a vízőr kialakítása, amely megoldást kínálhat a talaj vízháztartásának javulására, az aszálykár és a veszteségek mérséklésére, mindemellett pozitív hatással lehet a terméshozam növekedésre, a környezetszennyezés mérséklésére, illetve a vízmegtakarításra. Betekintést adott a magyar-holland projektbe, ahol egy olyan speciális biológiai szennyvíztisztító létesült, mely kisebb területet, illetve beruházási és működtetési költséget igényel, mint a hagyományosak.

A Világhéten már 1997 óta minden évben átadásra kerül a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj, ami a legismertebb nemzetközi ifjúsági díj a vízügy területén. A versenyre világszerte több ezer 15-20 év közötti középiskolás növendék jelentkezik, egyedül vagy maximum két fős csapatokban. Idén Szingapúrnak sikerült megnyernie e díjat, azonban hazánk képviselője is bemutathatta projektjét a nagyközönségnek.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám