Mezőgazdasági termelés

2018. augusztus 2-ig várják az észrevételeket a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatással kapcsolatos leendő pályázati kiírás társadalmi egyeztetése során.


A pályázat célja a tejhasznosítású juh- és kecsketartás támogatása. A támogatási kérelem összeállítása során ügyelni kell arra, hogy a projektnek meg kell felelni a következőknek:

1. A támogatást igénylő által tartott nőivarú, tejhasznosítású juhok és kecskék után 3 éven keresztül gazdálkodási évente állategységenként, a támogatási kérelem kedvező elbírálását követően 2021-ig, meghatározott mértékű támogatás vehető igénybe.

2. A támogatás alaptámogatásból és kiegészítő támogatásokból áll.

3. Kiegészítő támogatás kizárólag az alaptámogatással együtt igényelhető.

4. Az alaptámogatáshoz a kiegészítő támogatások egymástól függetlenül igényelhetők, azonban a kiegészítő támogatások igénybevétele nem kötelező.

5. A támogatást igénylő köteles a vállalt, e felhívásban meghatározott kötelezettségeket a teljes támogatási időszak alatt betartani.

6. Támogatás illeti meg a támogatást igénylőt e felhívás alapján vállalt kötelezettségek betartása miatt keletkező tranzakciós költségek megtérítésére, amelyet a támogatást igénylő az adott évi kifizetési igénylés benyújtásával egyidejűleg igényelhet, amennyiben a támogatói okirata alapján erre jogosult.

7. A minimálisan támogatható állatlétszám 2 állategységnek megfelelő támogatható állategyed.

8. A támogatást igénylő vállalását a kötelezettségvállalási időszak első napján a tenyészetében megtalálható nőivarú tejhasznosítású juh vagy kecske állatlétszám alapján teszi meg.

9. A kötelezettségvállalások részletes leírása a felhívás 1. számú mellékletében található.

10. Alaptámogatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a) Állatsűrűségre vonatkozó kötelezettség a tartási helyen négyzetméterenként átlagosan legfeljebb 0,24 ÁE tartható.
b) Gondozói felügyeletre vonatkozó kötelezettség a tejhasznosítású juh- és kecskefajták naponta legalább két alkalommal történő ellenőrzésével.
c) Fejési technológiára és preventív beavatkozásokra vonatkozó kötelezettség a körmölés és lábfürösztés biztosításával.

A támogatást igénylők köre: A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be ügyfél-azonosítóval rendelkező termelő. Az aktív mezőgazdasági termelő, aki a nyilvántartási rendszerekben az állatok tartójaként bejegyzett állattartóként szerepel, hatósági állatorvos által ellenjegyzett nyilatkozattal rendelkezik arról, hogy tenyészetei maradéktalanul megfelelnek a hatályban lévő állatjóléti előírásoknak.

Családi gazdálkodás estében támogatási kérelem benyújtására a családi gazdaság vezetője azon állatok vonatkozásában jogosult, amelyek tenyészetének állattartójaként a TIR-ben az eljárási törvény szerinti ügyfél-azonosítójával szerepel.

2018. október 1. és 2018. október 31. között lehet benyújtani a támogatási igénylést.

A fentiek tájékoztató jellegűek és nem teljes körűek, a támogatási kérelemmel kapcsolatos felhívás, valamint a véleményezésre kialakított partnerségi fórum itt elérhető.


(NAK/Németh Bálint)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám