Hazánkban a víz vagy túl sok, vagy túl kevés. Ugyanazon mezőgazdasági területen márciusi, áprilisi hónapokban még belvízzel küzdünk, majd alig egy hónap elteltével júniustól már a vízhiány fenyeget. Egy viszonylag új rendszer tájékoztat utóbbi részleteiről.
Az éghajlatunk a mediterrán irányba tolódik. A klímaváltozás hatására a vízháztartás idő- és térbeli változékonysága, szélsőségessége fokozatosan nő, ennek következtében a mezőgazdasági területek egyre kitettebbek a belvíz- és az aszály veszélyének. Ám a mezőgazdasági termelésben az árvíznél és belvíznél nagyságrendekkel nagyobb kárt okoz aszály.
Az aszály megelőzésében kulcsfontosságú szerepet játszik a helyes vízgazdálkodás, a meteorológiai adatok mellett a talajháztartási mutatók ismerete és az öntözővíz biztosítása. Az öntözési vízigények alapvetően az Alfölddel érintett megyékben jelentkeztek, melyekre egyaránt jellemző az aszály, a belvíz, és az árvíznek való kitettség.
A Magyarországon az elmúlt néhány évtizedben az egyik leggyakrabban használt mutatószám a Pálfai-féle Aszály Index (PAI), amely az aszályt – az egész mezőgazdasági év vonatkozásában – egyetlen értékkel jellemzi. Ez kifejezi a párolgási (hőmérsékleti) és csapadékviszonyokat egyaránt, mégpedig a növények időben változó vízigénye szerint, továbbá a talajvízszint helyzetére is tekintettel van.
Az aszály megelőzése érdekében 2015-ben a vízügyi ágazat felülvizsgálta az aszályindexeket, hogy az EU-s követelményeknek megfelelően alakítson ki egy új rendszert. Ez annyiban különbözik az előzőtől, hogy már nem csak meteorológiai adatokra támaszkodik, hanem képes figyelembe venni a talajnedvességet, a hőségnapok számát és a csapadékmentes napokat is.
A 2016-ban kiépült aszálymonitoring-rendszer nyílt internetes felületen ingyenesen interpolálja az aszályindexeket a mérőállomások közötti területekre, és kiszámítja a csapadékhiányt, ha kell növénykultúrától és talajadottságtól függően.
(NAK/Tasnádi Gabriella)