Mezőgazdasági termelés

Egységes szerkezetben, új – főleg a vaddisznótetemekre és fertőzött vadakra vonatkozó – intézkedésekkel is kiegészítve foglalja össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat az országos főállatorvos most megjelent 1/2018-as határozata.


Az állatorvosokból, vadászokokból és vadbiológusokból álló ASP Nemzeti Szakértői Bizottság – az elmúlt időszak európai járványhelyzetének változása miatt – javaslatot tett a magas kockázatú terület módosítására, valamint egy közepes és egy alacsony kockázatú terület létrehozására. (A várható megjelenésről a közelmúltban számoltunk be.)

A magas kockázatú területen bevezetett intézkedéseket ezentúl már nem csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ukrajnához közeli területein kell alkalmazni, hanem a megye teljes területén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részében és Hajdú-Bihar megye öt vadásztársaságának területén is. Ezeken a területeken aktívan keresik például az elhullott vaddisznókat, valamint a hatóság mind az elhullottan talált, mind a kilőtt vaddisznóknál laboratóriumi vizsgálatot végez. További előírás, hogy vaddisznó társasvadászatot csak a megyei főállatorvos előzetes engedélyével lehet tartani, valamint, hogy minden vadfarmot, vadaskertet kettős kerítéssel kell körbevenni. Házi sertéseket csak úgy szabad tartani, ha azok vaddisznóval nem tudnak érintkezni, és az elhullott házi sertéseket is vizsgálni kell.

A közepes kockázatú területre – Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Hajdú-Bihar megye további területei, valamint Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye meghatározott területein – ennél enyhébb intézkedések vonatkoznak. Ugyanakkor, hasonlóan a magas kockázatú területhez, ezeken a részeken is érvényes például, hogy fokozni kell a vaddisznó kocák és malacok kilövését a vaddisznók számának csökkentése érdekében. Az ország további részein – alacsony kockázatú terület – a megtalált vaddisznótetemek laboratóriumi vizsgálatát és összegyűjtését, majd ártalmatlanítását írja elő a határozat. Emellett az élő vaddisznókat ezekről a területekről sem lehet kivinni, valamint az elhullott házi sertéseket is vizsgálni kell.

Az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor esetleges magyarországi megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt jelentene. A korai felismerése érdekében hozott intézkedések eredménye attól függ, hogy a sertéstartók és vadászok eleget tesznek-e a bejelentési kötelezettségüknek. Ugyanígy kiemelten fontos hogy a sertéstartók betartsák a moslékkal való etetés tilalmát.

A betegséget nem csak a fertőzött vaddisznók tudják az országba behozni. Az Ukrajnából, Oroszországból származó sertéshús, húskészítmény révén is megjelenhet az ASP Magyarországon, ezért kiemelten fontos, hogy még útipoggyászban se hozzanak be ezekből az országokból sertéshúst, húskészítményt a turisták és a vendégmunkások!

Az előírásokat részletesen tartalmazó teljes határozat itt elérhető.


(FM sajtóiroda/nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok