Mezőgazdasági termelés

Módosult „A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás” című pályázat.


A VP3-14.1.1-16 kódszámú pályázati felhívásban módosult a kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok alfejezete, miszerint a kötelezettségátadásra többször is sor kerülhet és a tenyészet több átvevő részére is átadható. A kötelezettség átadása és átvállalása a támogatási időszak hátralévő időtartamára vonatkozik, kizárólag a támogatott tenyészetek vonatkozásában. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelmet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül szükséges benyújtani 2017-ben 2017. december 31-ig, 2018. január 1-től az átruházást követő 30 napon belül. Több átvevő esetén is egy kérelmet szükséges benyújtani. Az átruházás időpontja ezen intézkedés vonatkozásában a TIR-ben megtalálható tartó személyében bekövetkezett változás időpontja.

A jogkövetkezmények közé beemelésre került – a kötelezettségátadás esetét kivéve –, hogy ha az állatállományt nem a TIR-ben bejelentett, és a támogatott tenyészetében tartja, akkor a támogatásból kizárásra kerül, és a támogatási kérelemre vonatkozóan már igénybe vett teljes támogatás jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül.

A felhívással összhangban a támogatói okirat is módosításra került.
-   A többszöri kötelezettségátadás lehetősége mellett, ami jelentős könnyítésnek számít, fennmaradt az a rendelkezés, hogy a támogatást igénylő a kötelezettségátadás során a támogatási időszak alatt kizárólag, mint átvevő, vagy mint átadó szerepelhet.
-  Továbbra is fennáll, hogy kötelezettségátadás és jogutódlás esetén az átvevőnek az állatállomány és a tenyészet(ek) vonatkozásában meg kell felelnie jogosultsági feltételeknek. A jogosultsági feltételek megvizsgálásakor a támogatási kérelmek újrapontozására nem kerül sor.
-   A támogatást igénylő a kötelezettségeit kizárólag a támogatásra való jogosultsággal együtt ruházhatja át. A kötelezettségátadásra vonatkozó kérelemhez csatolni kell a kötelezettséget átadó és átvevő által aláírt kötelezettségátadásra vonatkozó szerződés másolatát. A szerződésnek tartalmaznia kell legalább a tenyészetkódot, az átadott állatállomány azonosító számait.

A teljes hirdetmény a következő linken található meg.

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám