Mezőgazdasági termelés

33/2017. (VI. 9.) FM rendelet hatályba lépésével több, az állattenyésztési támogatásokkal összefüggő rendelet módosult.


1.    A módosítások érintik a 78/2013. (IX. 10.) VM, a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló rendeletet, amely alapján 2017 évre vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a törzskönyvezett sertéstenyészet állattartói a tenyészsertés és szaporítóanyag, a teljesítményvizsgálat és törzskönyvezés végzéséhez szükséges eszközök, a törzskönyvi rendszer használatára alkalmas számítógépes konfiguráció, és a sertés mesterséges termékenyítéshez szükséges laboratóriumi eszközök, állatgyógyászati eszközök és az állatjóléti státusz javítását szolgáló eszközök, berendezések beszerzésével kapcsolatos költségeik részleges fedezéséhez.

A támogatási kérelem 2017 évre egy alkalommal nyújtható be a rendelet 2. mellékletében feltüntetett összegek keretéig, de a megállapított támogatás nem haladhatja meg az állattartó rendelkezésére álló szabad mezőgazdasági csekély összegű támogatás keretének megfelelő forintösszeget.
A támogatási kérelmet 2017. június 5. és július 10. között kell postai úton benyújtani a Magyar Államkincstár részére, a Kincstár által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon, nyilatkozatokkal és melléklettel kiegészítve. A támogatáshoz mellékelni kell a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (FSE) igazolását arról, hogy a tenyészet törzskönyvezett tenyészet.

2. A 33/2017. (VI. 9.) FM rendelet módosítja továbbá az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007 (XII.8.) FVM rendelet 1. számú mellékletét is, amelyben felsorolásra kerülnek a  támogatott állategészségügyi szolgáltatások (meghatározott betegségek, zoonózisok megelőzésére, felderítésére és leküzdésére irányuló állatorvosi vizsgálatok, immunizálás, gyógykezelés mintavételezés és a diagnosztikai vizsgálatok).

3. Szintén módosul a 7/2015. (III. 11.) FM rendelet, a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. A rendelet több helyen pontosításra került, lényeges változás, hogy a jogszabály értelmezésében tenyészkocának az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer (FELIR) szerinti, a tárgynegyedév záró napját megelőző 365 napon belül fialt tenyészkoca és a tárgynegyedév záró napját megelőző 150 napon belül termékenyített tenyészkoca süldő tekinthető.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám