Mezőgazdasági termelés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szaktanácsadási csoportja országos szaktanácsadói tájékoztató fórumot szervezett. A rendezvény résztvevői többek NAK új névjegyzékkezelő rendszerének használatát ismerhették meg, és a hamarosan megjelenő pályázatról tájékozódhattak.


A szaktanácsadási tevékenységet végző szolgáltató szervezetek számára 2017. július 31-től lesz lehetőség az egyéni és csoportos szaktanácsadás támogatása pályázati felhívás keretében rendelkezésre álló 13,91 milliárd forint támogatási forrásra pályázni. A felhívás 2017. március 28-án jelent meg, ugyanakkor számos kérdés merült fel a benne szereplő feltételrendszer teljesíthetőségét illetően.

Ennek apropójaként, valamint a NAK megújult informatikai rendszerének bevezetése kapcsán a kamara szaktanácsadási csoportja országos szaktanácsadói tájékoztató fórumot szervezett, amelyen a mintegy háromszáz fő résztvevő között szaktanácsadók, pályázni szándékozó szolgáltató szervezetek és más érdeklődők vehettek részt. A felhívással kapcsolatos problémákat, és kérdéseket a NAK előre összegyűjtötte a szaktanácsadóktól, korábbi TSZK-vezetőktől, és még a fórumot megelőzően egyeztette az irányító hatósággal, valamint a Magyar Államkincstárral is.

A budapesti Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban megrendezett fórum köszöntőjében Jakab István, a NATaB elnöke hangsúlyozta a szaktanácsadás jelentőségét az ágazatban tevékenykedők versenyképességének erősítésében. Dr. Mezei Dávid Csaba, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a forráskeretek időben történő és hatékony felhasználása rendkívül fontos, hiszen a következő programidőszakban várható támogatási források nagyságrendje és a megcélzott fókuszterületek bizonytalanok.

A rendezvény résztvevői a délelőtt folyamán a NAK új névjegyzékkezelő rendszerének használatát ismerhették meg, majd a szaktanácsadók idei képzési kötelezettségeiről, a szaktanácsadói csoport által tervezett képzésekről, a lebonyolítás üteméről, illetve a szaktanácsadók számára kreditpontot jelentő szakmai rendezvényekről és azok ajánlási lehetőségéről kaptak tájékoztatást. A délutáni szekciót Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár nyitotta meg, aki előadásában elmondta, hogy a szaktanácsadók számára rendelkezésre álló pályázati lehetőségek kiírása azért váratott kicsit többet magára, mert az irányító hatóság elsődlegesen a gazdaságok megújulását, bővítését segítő beruházási felhívások meghirdetésére koncentrált. Most azonban elérkezett az idő, hogy a tudásátadást helyezzék előre a rangsorban és az ehhez kapcsolódó forráslehetőségekre is mielőbb pályázni lehessen. Az államtitkár emellett hangsúlyozta, hogy a tudásátadás támogatásával közvetett módon ugyan, de a gazdálkodói oldal támogatása a fő cél. Míg korábban a szaktanácsadást igénybe vevő gazdálkodó megfinanszírozta a szolgáltatási díj teljes összegét, és ezt követően pályázott annak 80 százalékos támogatására, addig az új rendszerben már csak a díj 10 százalékát szükséges megfizetnie, hiszen a díjak 90 százalékára adható támogatási forrásra a szolgáltató pályázhat.

A kapcsolódó pályázati felhívás részleteit Szlanyinka Edina Mária, a Miniszterelnökség Agrárfejlesztési Osztályának osztályvezetője ismertette. A prezentációjából kiderült, hogy az előzetes egyeztetések nem voltak hiábavalók, és, hogy a közeljövőben a felhívás módosítása várható. Az előadásból a tervezett módosításokat is megismerhették az érdeklődők, így például a 6000 euró/év/szaktanácsadó támogatási felső korlát eltörlését az egyéni szaktanácsadásra, a felmerülő költségek elszámolhatóságának 2023-ig történő meghosszabbítását, valamint az értékelési határnapok időbeli kitolását.

Az előadást követően, a tervezett módosításokat is megismerve, a résztvevők számára egy egész óra állt rendelkezésre további kérdések feltevésére. Több kérdés is felmerült a helyszínen, és javaslat érkezett egy, a potenciális szolgáltató szervezetekkel történő egyeztetésre is, amelyre az irányító hatóság részéről nyitottság mutatkozott, így a közeljövőben tovább folytatódhatnak az egyeztetések, amelyek a hatékony forrásfelhasználást nagyban segíthetik.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Telekommunikáció

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok