Mezőgazdasági termelés

A csapdákban megjelentek a gyümölcsmolyok és néhol, már a cseresznyelegyek is rajznak!

 Tavaly óta nincs változás a légy biológiájában és az engedélyezett rovarölők köre is csak Lamdex Extrával bővült. Piretroid, így a hatása is hasonlít a jól ismert, aláhúzott rovarölőkhöz.

A zöldborsó nagyságú, pirosodó gyümölcsöket már károsíthatja a két cseresznyelégy faj. Javaslom, hogy Önök is helyezzenek ki ragacsos sárgalapokat. A lombkorona déli oldalára és a felső szintjére függesztve jelzik a legpontosabban a rajzás indulását. Sajnos létrázni kell. A kutatók csigával, teleszkópos botokkal mozgatják le és fel a lapot. Az alsóbb ágra akasztva csak kisebb számban és egy-két héttel később fogják az első egyedeket. Ekkor már elkéstünk, a termés nagyobb részét már „beköpték” a legyek. Ahol megtalálták a sárgalapon az első, jellegzetes szárnymintázatú egyedeket (lásd a fotón) ott ki kell számolni a rovarölő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejét (é.v.i.). Ha a szüretig még „belefér” a felszívódó Mospilan (14 napos), akkor ez is kiváló. Később már csak a kontakt készítményekkel ismételgethetünk, 7 napos pl. a Decis és a Kaiso Garden, míg 3 napos a Karate Zeon 5 CS és a Lamdex Extra.

A szüret után szedjék le a fákról a ragacsos lapokat, mert már nincs szükségünk rájuk, a hasznos rovarokat viszont összegyűjtik. (A diólegyek rajzását is ilyen sárgalapokkal követjük, de ezeket később kell kirakni.)

Érdemes rápillantani a vadgesztenyelevél-aknázómoly rajzási táblázatára. Az adatok jól mutatják, hogy mennyire eltérően alakulhat ugyannak a fajnak a rajzása és az egyedszáma az ország különböző pontjain. A múlt héten aknázómolyok esetében 0 és 2600 között, míg a tarka szőlőmoly esetében 0 és 222 között változott ez a szám. Több évre visszamenően is megtalálják a táblázatokat, itt: http://zsigogyorgy.hu/novenyvedelem/rajzasi-tablazatok/

El lehet kezdeni a védekezést. Tavaly már június 8-án így néztek ki a kezeletlen levelek.  Tojásrakás előtt a Coragen 20 SC, a fiatal, kicsi hernyók ellen még a Mospilan 20 SG is hatásos lehet. A bio Neemazal-T/S és névváltozata a Camohrex Neem is III. kategóriás.

Almamoly ellen a fák törzsére most lehet kihelyezni a hernyófogó öveket. Az első nemzedék lárvái költöznek alájuk, bábozódni. A szüretig 10-14 naponta cseréljék és semmisítsék meg. (Hajdan jogszabályok kötelezték a kertészeket a használatára, almára és körtére, még a cseréjüket is ellenőrizték.) Megvásárolhatóak, de házilag is elkészíthetőek. Szárazon kell tartani az öveket, érdemes egy körgallérral lefedni a búvóhelynek szánt kötelet, papírtekercset.

 

(Zsigó György, NMNK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám