Mezőgazdasági termelés

Az őstermelői igazolvány jövő évi érvényességéhez továbbra is szükséges a 2020. évi értékesítési betétlap, amit már idén is lehet igényelni.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatát támogatja az Agrárminisztérium és a Pénzügyminisztérium, hogy az őstermelői igazolvány az értékesítési betétlap kiváltása nélkül is érvényes legyen, de ennek bevezetésére várhatóan csak 2021-től kerülhet sor. Ezért az igazolvány továbbra is akkor érvényes, ha az igazolvány és a hozzá tartozó értékesítési betétlap egyidejűleg hatályos. Azaz a gazdálkodó, akkor minősül őstermelőnek, ha az igazolványhoz rendelkezik az adott évre szóló értékesítési betétlappal is.

Az értékesítési betétlap nem csak az adott évre, de a soron követkő két adóévre is kérelmezhető az igazolvány 5 éves hatályossági ideje alatt. Ezért ha még nem rendelkezik a 2020. évre szóló értékesítési betétlappal, úgy javasoljuk, hogy még idén, az ünnepek előtt érvényesítse őstermelői igazolványát a következő évre a folyamatos őstermelői jogviszony és a szabályos januári őstermelői értékesítés miatt. A mezőgazdasági őstermelők értékesítésre vonatkozó legfontosabb szabályokról itt olvashatnak. Az idei ügyintézéssel elkerülheti a 2020. január 1. és a március 20. közötti sorban állást is, ami az őstermelői igazolványok visszamenőleges érvényesítése miatt alakulhat ki.

Az értékesítési betétlapot az érvényes lakcímkártyán szereplő bejelentett lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti megyében kérelmezheti a falugazdásztól. A falugazdászok elérhetőségeiről itt tájékozódhat. Az ügyintézéshez szükséges a személyazonosság megállapítására alkalmas érvényes igazolvány és az őstermelői igazolvány is. Az őstermelőnek, közös igazolvány esetén az őstermelő családtagoknak is személyesen jelen kell lenniük az ügyintézés alkalmával. Amennyiben a személyes megjelenés nem biztosítható, úgy az őstermelő helyett eljáró személy képviseleti jogosultságát közokiratban foglalt meghatalmazással, vagy egészségügyi állapotra való tekintettel a kezelőorvos által kiállított igazolással és teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással kell igazolni.

Az őstermelői igazolvány érvényesítését, az értékesítési betétlap kiadását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara továbbra is díjmentesen végzi.

 

(NAK/Snelcer Betti)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám