Koronavírus

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy az alkoholfogyasztás a Covid-19 világjárvány idején „második egészségügyi válsághoz” vezethet. Ugyanis az otthon tartózkodás idején nőtt az alkoholos italok értékesítése.


A Portsmouth-i Egyetem kutatói attól tartanak, hogy a korlátozások során tapasztalható alkoholfogyasztás további következményekkel járhat, hosszabb távú egészségügyi problémákat okozhatnak a veszélyeztetett személyek számára, így elkezdték ezt vizsgálni. Az egyetemi kutatók egy csoportja azon dolgozik, hogy feltárja, hány ember fordul az alkoholhoz, hogy kezelje a stresszt, szorongást és az unalmat a leállás során, miután értesüléseik szerint az alkohol értékesítése világszerte 291 % -kal nőtt a világjárvány idején.

Mivel nem volt rá példa az elmúlt időszakban, hogy a világon ilyen sok millió ember el legyen szigetelve a munkahelyétől, barátaitól, és családjától, az emberek különböző megoldási stratégiákkal próbálják átvészelni ezt az időszakot. Az egyetem által indított anonim felmérésben önkéntesek vesznek részt, akik hetente jelentik az alkoholfogyasztást, stresszt és unalomszintet, és rögzítik a változásokat. A felmérés első hetében az emberek a világ minden tájáról jelentkeztek.

Csak az Egyesült Államokban az alkoholértékesítés 55 % -kal ugrott meg a március 21-el záruló héten, amikor az államok, köztük New York és Kalifornia, otthoni tartózkodásra vonatkozó rendelkezéseket vezettek be a COVID-19 terjedésének megfékezésére. A Nielsen piackutató cég adatai szerint a szeszes italok eladásai 75 % -kal, a sör 66 % -kal, a bor pedig 42 % -kal nőttek ugyanezen időpontokban 2019-hez viszonyítva. Az amerikai likőrkereskedők óriási növekedést tapasztaltak a desztillált alkoholtartalmú italok értékesítésében

Az Egyesült Királyságban a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) azt találta, hogy noha az eladások összmennyisége összesen 5,1 %-kal csökkent, az élelmiszerboltok márciusban erős növekedésről számoltak be, az értékesítés 10,4 %-kal ugrott meg az alapvető élelmiszerek felvásárlása miatt, az online élelmiszer-értékesítés mértéke márciusban pedig több, mint kétszerese volt az elmúlt évi azonos hónapénak: 101 %-kal emelkedett. Eközben a főként alkoholt értékesítő üzletekben a volumen 31,4 %-kal növekedett. Azt is hozzá kell tenni, hogy az Alcohol Change UK új kutatása szerint a megkérdezettek közül minden ötödik ember (21%) azt állítja, hogy a pandémiában többet iszik. Harmaduk azonban (35%) azt mondja, hogy kevesebbet iszik, vagy azt állítja, hogy abbahagyta az ivást.

Az Ír Köztársaságban az új adatok azt mutatják, hogy az otthoni alkohol értékesítése az elmúlt hetekben csaknem 40 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Körülbelül 158 millió eurót költöttek a kereskedelemben kívüli alkoholra az április 5-ig tartó négy hétben. Patricia Callan, az alkoholtartalmú italok gyártóinak reprezentatív csoportját képviselő Drinks Ireland igazgatója azt mondta, hogy a kocsmák, éttermek és szállodák bezárásával arra számítanak, hogy az értékesítés a kereskedelmi egységekre helyeződik át, és ott növekedni fog.
- Ez a növekedés azonban nem fogja ellensúlyozni a helyben történő fogyasztás értékesítésének veszteségeit, ezért azt várjuk, hogy az általános alkoholfogyasztás csökkenni fog - mondta.

Szlovákiában is nő a fogyasztás. Az Eurostat adatai szerint az átlagos szlovák polgár így is körülbelül 12 liter alkoholt fogyaszt évente, azaz teljes havi kiadásainak 2,5%-át költi alkoholra.

Noha a pandémiában fokozódhat az italok fogyasztására irányuló belső késztetés, és számos tévhit terjedhet a belsőleges alkalmazás hatékonyságáról, a szakértők azt tanácsolják az embereknek, hogy minimalizálják az alkoholfogyasztást, hogy csökkentsék a betegségre való érzékenységüket. Ebben a hónapban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyilatkozatot adott ki, amelyben a kormányokat sürgeti az alkoholfogyasztás korlátozására. A WHO szerint az alkoholfogyasztás számos fertőző és nem fertőző betegséggel és mentálhigiénés rendellenességgel jár, amelyek a személyeket sebezhetőbbé tehetik a COVID-19-el szemben.

A jelenlegi helyzetben tehát nem látható pontosan világviszonylatban, hogy milyen lesz a termékpálya idei éve, kompenzálja-e a kiskereskedelmi forgalom a vendéglátóegységekben kiesett fogyasztást, ám ettől még ez a tevékenység nem esik korlátozás alá, fogyaszthatunk alkoholt, de figyeljünk a mértékre!


NAK/Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám