Koronavírus

A koronavírus-járvány kapcsán hozott hitelvisszafizetési moratórium bevezetése érinti a „Földet a gazdák!” programban részt vett agrárkamarai tagokat is. Aki élni kíván a lehetőséggel, annak automatikusan meghosszabbodik a hitelidőszaka, aki nem szeretne élni vele, annak erről a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felé nyilatkoznia szükséges.


A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) a közelmúltban – az MNB-NHP Földvásárlási Hitelprogram keretében – létrejött 4353 darab kölcsönszerződéssel, összesen 114 milliárd forint kihelyezett kölcsönösszeggel finanszírozta a „Földet a gazdák!” programban részt vevő, agrárkamarai tagsággal rendelkező őstermelő és egyéni vállalkozó gazdák földvásárlását.  A koronavírus-járvány miatt hozott első kormányzati intézkedések egyike volt a hiteltörlesztési moratórium bevezetése – azaz a banki ügyfelek fizetési haladékot kapnak 2020. december 31-ig az eredeti szerződésből eredő tőke- kamat-, illetve díjfizetés kötelezettségei teljesítésére –, és ez a rendelkezés vonatkozik a földvásárlási hitelekre is.

Az MFB internetes oldalán közzétette a hiteltörlesztési moratóriummal élni kívánó, illetve a visszafizetést folytatni akaró gazdák számára a tudnivalókat. Ezek közül emeljük ki a legfontosabbakat.
-    A bank a fizetési moratórium alatt mindenkinek továbbra is megküldi a szerződés eredeti feltételei szerint esedékessé váló kamatfizetésről és tőketörlesztésről szóló fizetési értesítőt.
-    Amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy nem kíván élni a fizetési moratóriummal és a fizetési kötelezettségeit teljesíti, akkor teljesítéseit a bank jóváírja a szerződés eredeti feltételei szerint. Ebben az esetben nem kerül sor a szerződés futamidejének a kormányrendeletekben foglalt meghosszabbítására, és elkerülhető a hosszabb futamidő miatt felmerülő többlet kamatköltség. Ez esetben az érintett ügyfélnek legkésőbb 2020. április 30-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címére elküldött levélben nyilatkoznia kell arról, hogy nem kíván élni a moratóriummal.
-    Amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy igénybe veszi a moratóriumot, akkor a fizetési moratórium időtartama alatt esedékessé vált, valamint az eredeti szerződés szerint a fizetési moratórium lejárta után esedékessé váló kamat- és tőketartozást együttesen kell megfizetnie úgy, hogy azok együttesen sem haladhatják meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. Ez esetben a futamidő a fizetési moratórium időtartamát meghaladó mértékben is meghosszabbodhat és többlet-kamatköltséggel járhat. Az ügyfélnek ilyenkor nincs teendője, a bank a hivatkozott kormányrendeletekben meghatározott módon kezeli a szerződését.
-    A fizetési moratórium időtartama alatt is lehetőség van a tőketartozás részleges vagy teljes előtörlesztésére, függetlenül attól, hogy a fizetési kötelezettségeit az eredeti szerződés szerint teljesíti, vagy él a fizetési moratóriummal. Az előtörlesztési szándékot külön jelezni kell a banknak egy ún. előtörlesztési értesítő megküldésével.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kéri a földvásárlási hitelügyletben érintett tagjait, hogy valamennyi gazdasági körülményeiket mérlegelve döntsenek, és tegyenek eleget a bank által megfogalmazott kéréseknek.

 

(NAK)
 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám