Környezetgazdálkodás

Módosult az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése című felhívás. 2018. április 5-én a Szechenyi2020 honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult „Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése” elnevezésű (VP4-8.5.2.-17 azonosító jelű) felhívás.


Az alábbiakban összefoglaljuk a felhívás módosításának tartalmi részleteit.

1. A felhívás 1.2. A rendelkezésre álló forrás fejezetében módosításra került a támogatás forrásának fókuszterületi megoszlása. A rendelkezésre álló forrás összege nem változott.

2. A felhívás 4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja fejezetben a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak vége, és az utolsó értékelési határnap 2018. április 13-ra módosult. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a felhívás alapján ezt követően már nem lehet támogatási kérelmet benyújtani.

3. A felhívás módosítására egyebekben az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleti szabályozásának időközben hatályba lépő változásai miatt került sor.
Ennek részeként
-    a felhívás 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet I. 8. bekezdése az ágazati szabályozással összhangban módosult, mely szerint a közjóléti engedélyezési terv megléte a továbbiakban már nem jogosultsági feltétel, elegendő az erdészeti létesítmény létesítését annak megkezdése előtt 21 nappal bejelenteni az erdészeti hatóságnak, továbbá ötnél több erdei közjóléti berendezést tartalmazó erdei közjóléti létesítmény bejelentéséhez az Evt. Vhr. 4§ (5) bekezdése szerinti létesítési tervet is kell készíteni,
-    a felhívás 3.6.1. A projekt területi korlátozása fejezetben módosultak az Evt.-re való hivatkozások,
-    a felhívás 1. számú mellékletében (Fogalomtár) módosult a közjóléti berendezés, a közjóléti létesítmény, az erdei pihenőhely, az erdei kirándulóhely kialakítása vagy továbbfejlesztése, és a közjóléti engedélyezési terv fogalma, valamint
-    a felhívás 4. számú mellékletében (Célterületek támogatható közjóléti létesítmény-típusai és azok minimális közjóléti berendezés-tartalma) módosultak az Evt-re való hivatkozások.

4. A felhívás fenti változásaival összhangban módosult továbbá a támogatói okirat.

A módosításról szóló tájékoztatás elérhető itt.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám