Környezetgazdálkodás

A gazdálkodási napló elektronikus benyújtásának időszaka 2021. január 1. és január 31. közé esik. A 2020. évről szóló nyomtatványt elektronikusan beküldeni a NÉBIH részére.


Aktualizálta a NÉBIH a gazdálkodási napló egyes adatainak benyújtására szolgáló webGN és nitrát adatszolgáltatásra vonatkozó felületét.

A 2020-es naptári évre az alábbi támogatásokban résztvevőknek kell a fentiek alapján elektronikus úton adatot szolgáltatniuk:
- VP agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (2015; 2016),
-  VP ökológiai gazdálkodás támogatása (2015; 2018),
- VP NATURA 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések,
- Vízvédelmi célú nem termelő beruházások (NTB): vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése,
- VP élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások (NTB).

Bármelyik támogatás igénybevétele esetén egyetlen elektronikus nyomtatványt kell letölteni és a pályázati kiírás vonatkozó előírásai szerint kitölteni, majd az ügyfélkapun keresztül beküldeni. A nyomtatvány elektronikus kitöltésének megkezdéséhez telepíteni szükséges a legfrissebb Java és ÁNYK általános nyomtatványkitöltő keretprogramot, melyek a NÉBIH tematikus oldaláról letölthetők, ugyanúgy, mint a webGN benyújtásához szükséges aktuális nyomtatvány.

Fontos, hogy az aktuális nyomtatvány kerüljön letöltésre, mert ennek hiányában a dokumentum nem érkezik meg a NÉBIH-hez. A beküldés akkor sikeres, ha három üzenet érkezik az ügyfélkapus tárhelyre.  Az első kettő üzenetet az ügyfélkapu küldi. Ezután érkezik a harmadik dokumentum, amelynek a feladója a NÉBIH, melyben konkrétan beazonosítható az adatszolgáltatásra kötelezett ügyfél. Amennyiben a NÉBIH által küldött visszaigazolást nem kapja meg 24 órán belül, jelezzék ezt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a webGN esetében 2021. január 31. jogvesztő határidő. A mulasztás az előző évi támogatási összeg 15 százalékának elvesztését eredményezi. Továbbá azon esetekben (VP-AKG szántó és ültetvény tematikus előíráscsoportok, VP-ÖKO szántó, illetve ültetvény földhasználati kategóriák), ahol a tápanyaggazdálkodási-terv beküldése is elvárt, ott a webGN beküldésének hiánya további 15 százalékos levonást eredményez az előző évi támogatásból.


NAK/Sztahura E.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám