Erdőgazdálkodás

A címben foglalt szabályozás napokban kihirdetett módosításáról több szakmai portálon, köztük a NAK honlapján is megjelent tájékoztatás. Az utóbbiban azt jeleztük, hogy ezen a területen vannak még elvarratlan szálak. Ezekre próbálunk kicsit bővebben rávilágítani az alábbiakban.



A fenti hivatkozott jogszabály-módosításról az itt olvasható cikkben számoltunk be. A cikkben jeleztük, hogy az erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozások új szabályozásával kapcsolatban az elmúlt hónapokban más aggályok is megfogalmazódtak, mint amit a jogalkotó a jelen jogszabály-módosítás keretében igyekezett kezelni, amelyekről mielőbb szélesebb körű párbeszédet kellene folytatni.

De miről is van szó pontosan? Az erdőtörvény 2017. évi módosítása keretében egy új erdőhasználati (erdőgazdálkodási) jogcímmel bővült a lehetőségek köre, ami nem más, mint az erdőkezelés. Ennek a lényege röviden, hogy az arra jogosultak, jellemzően az erdőnek minősülő föld tulajdonosai, ha az erdőgazdálkodást egyéni vagy társult formában nem maguk kívánják gyakorolni, és az erdőt egy harmadik személy részére haszonbérbe sem kívánják adni, akkor azt egy szakmai vállalkozás – az erdőkezelő – vagyonkezelési jelleggű közreműködésével is folytathatják. (A konstrukcióról nemrégiben ugyancsak megjelentettünk egy bővebb tájékoztatást, amely itt érhető el.)

Annak érdekében, hogy az erdőnek minősülő földet erdőkezelésbe adók ne legyenek kiszolgáltatva az erdőkezelő személyét és tevékenységét illetően, a szabályozásba bekerült egy kitétel, miszerint erdőkezelésre csak meghatározott feltételeknek megfelelő szakmai vállalkozások, úgynevezett „erdőkezelésre jogosult erdészeti szakirányító vállalkozások” jogosultak. Ez a garanciális rendszer egyben az erdőkezelő vállalkozásokat is védte volna azzal, hogy kókler, rövid távú előnyökre törő vállalkozások nem kerülhettek volna a körükbe.

Az erdőtörvényi szabályozás az erdőkezelő vállalkozásokkal szemben alkalmazandó feltételrendszer meghatározását egy végrehajtási rendeletre, a meghatározott feltételek fennállásának az előzetes és folyamatos ellenőrzését pedig az erdészeti hatóságra bízta.

A végrehajtási rendelet a törvényi háttérszabályozás jelentős módosításával együtt idén nyár elején jelent meg, és 2020. július 1-én lépett hatályba. A hatályba lépett új törvényi rendelkezések a jogosultságot az erdőkezelők mellett az erdőgazdálkodási haszonbérlőkre és az erdőgazdálkodási integrátorokra is kiterjesztette. A jogosulti kör megnevezése ezzel párhuzamosan „erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozásra” módosult.

A jogosulti körre vonatkozó feltételrendszer az eredeti elképzelés szerint személyi-, tárgyi- és „etikai” elvárásokból állt volna. A minősítés így azt jelezhette volna, hogy az adott szakmai vállalkozás mind szakmai tudásban, tapasztalatban, mind felszereltségben, mind pedig hozzáállásban felkészült egy bizalmi vagyonkezelési szolgáltatás ellátására. A végrehajtási rendeletben idén megjelent feltételrendszer viszont már csak néhány általános, formális, személyi feltételből áll, amelyek közül a leglényegesebb, hogy az adott vállalkozásnak milyen végzettségű szakemberekkel kell rendelkeznie. A szabályozással kapcsolatos szakmai kritikák is jól jelzik, hogy ezzel éppen a lényeget nem sikerült jól megfogni. Egy gazdálkodási tevékenységet végző vállalkozás hitelességét ugyanis kizárólag azzal nem lehet mérni, hogy a vállalkozó erdőmérnök vagy sem, illetve alkalmaz erdőmérnököt valamint erdőőrzésre jogosult személyt vagy sem. Sokkal inkább a vállalkozások szakmai és gazdasági tevékenységét, teljesítményeit kellene tudni minősíteni. Úgy tűnik azonban, hogy ilyen, sokszor szubjektív alapokon nyugvó minősítési rendszert jogszabályi és hatósági keretek között nem lehet működtetni. Erre egyébként a szakmai szervezetek egy munkaanyagban már 2018-ban felhívták a figyelmet:

„Az erdőkezelésre jogosult szakirányító vállalkozások tevékenységének koordinálása: Az erdőkezelésre jogosult szakirányító vállalkozások személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálatát, képzését, továbbképzését, a tevékenységük ellenőrzését, valamint az erdőkezelési tevékenységhez kapcsolódó központi szolgáltatások megszervezését az erdészeti hatóság helyett indokolt inkább egy szakmai kamarára bízni.”

Ennek a feladatnak a NAK természetesen csak az erdészeti, erdőgazdálkodási szakmai szervezetekkel való együttműködés, és a szakminisztérium kontrollja mellett tudna megfelelni. Egy kicsit hasonló ez a javaslat az erdészeti erdei iskolák minősítési rendszeréhez. Az is inkább szubjektív alapokon álló minősítési rendszer, amit szerencsére meg sem próbáltak szabályozási és hatósági keretek között működtetni. A minősítési elvárások meghatározását és a minősítések lefolytatását megfelelő kontroll mellett az Országos Erdészeti Egyesület látja el.

Az erdőgazdálkodásra jogosult erdészeti szakirányító vállalkozások feltételrendszeréhez kapcsolódik egy további új felvetés is. Nemrégen került kihirdetésre a családi gazdaságokról szóló törvény, amely az őstermelői tevékenység keretei között engedi az erdőgazdálkodási tevékenység folytatását is. Immár nem csak a saját tulajdonú, hanem az őstermelő használatában álló (pl. haszonbérlet, erdőkezelt) erdőkben folytatott erdőgazdálkodási tevékenységet is.

Adózás szempontjából az őstermelői kategória egy nagyon kedvező működési forma a magánszemély gazdálkodók részére. A kedvezmények pedig erdőgazdálkodás esetében akár néhány száz hektáros üzemméretig érvényesülhetnek, amely üzemméret a magán erdőgazdálkodás versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú gazdálkodói koncentráció tekintetében is már egy jelentős nagyságrendet jelent. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogy ha a meghatározott feltételeknek megfelelő szakmai vállalkozás egyéni vállalkozás keretében haszonbérbe, illetve erdőkezelésbe vehet erdőket, akkor mezőgazdasági őstermelői tevékenység keretében miért nem? A mezőgazdasági őstermelői kategória ugyanis valójában nem más, mint egy, a mező- és erdőgazdálkodásra kialakított speciális egyéni vállalkozói forma. A magán erdőgazdálkodás szerveződési formái, illetve használati jogcímei tekintetében mindenképpen indokolt ezt az új lehetőséget is megvizsgálni.

A fenti felvetéseket most még a folyamat kezdetén lehetne kezelni. Ebben a tekintetben tehát minden nap késlekedésnek jelentősége van. Fontos ugyanakkor az is, hogy a változások megfelelő szakmai konszenzuson alapuljanak. Ennek előmozdítása, illetve a NAK érdekképviseleti tevékenységének a megalapozása érdekében vállaljuk az érintett szakmai vállalkozások – egyben kamarai tagok – véleményének és javaslatainak az összegyűjtését, és a szakmai egyeztetésben részt vevők személyek, szervezetek részére történő eljuttatását. A röviden, lényegre törően megfogalmazott javaslatokat és észrevételeket ehhez az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük mielőbb eljuttatni.


(NAK/Szalai Károly)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám