Erdőgazdálkodás

A globális járványügyi korlátozások miatt az erdőgazdálkodóknál készleten maradt faanyag értékesítésének elősegítésén dolgozik a NAK. Ennek érdekében „NAK tavaszi tűzifa akció” elnevezésű kampányt indít, amely a lakosság korai tűzifa-vásárlását ösztönzi.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a húsvéti ünnepek előtt online felmérést kezdeményezett a veszélyhelyzeti korlátozások miatt az erdőgazdálkodóknál készleten maradt faanyag mennyiségének felmérése érdekében, illetve ígéretet tettünk arra, hogy a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a jelenleg szerény értékesítési lehetőségeket kiszélesíteni.

A kérdőíves felmérés keretében az ország szinte valamennyi térségéből érkeztek válaszok, és április 20-ig közel 300 rögzítésre került sor. Az összesített adatokat az alábbi táblázat mutatja:

A szakmai szervezetek becslése ezeknél a számoknál lényegesen magasabb, de a célunk nem is a pontos értékek meghatározása volt, hanem a központi intézkedés szükségességének igazolása. Ehhez pedig az a tény, hogy a felhívásra másfél hét alatt az erdőgazdálkodók ilyen nagy számban reagáltak, illetve a tájékoztatásuk alapján százezer köbméteres nagyságú faanyag-készletről, illetve leállított fakitermelésről beszélhetünk, már messze elegendő.

Miközben az erdőgazdálkodók a kérdőívet töltötték, a NAK igyekezett áttekinteni azokat a lehetőségeket, amivel elősegítheti az értékesítések – első körben a tűzifa-értékesítés – mielőbbi megélénkülését. A szakmai szervezetek és az agrártárca is úgy látják, hogy ezen a téren két lehetőség jöhet szóba: az idei szociálistűzifa-program korábbi megkezdése az állami és a magán-erdőgazdálkodók együttes bevonásával, illetve a lakosság korai tűzifa-vásárlásra való ösztönzése. Az utóbbi kapcsán az Agrárminisztérium a napokban felhívást is tett közzé. (A korai tűzifa-vásárlás előnyeire a NAKlap hamarosan megjelenő májusi számában mi is felhívjuk az olvasók figyelmét.)

A NAK emellett egy további lehetőséget is talált a lakosság vásárlásra való ösztönzésére. Abból indultunk ki, hogy az emberek ezt elsősorban finanszírozási okból kerülik el. Mondván, minek terhelje magát már most a téli tüzelő költségeivel, amikor erre ősszel is ráér. Úgy látjuk, hogy ha átütő eredményt akarunk elérni a felhalmozódott tűzifa-készletek lakosság részére történő értékesítése terén, akkor elsősorban ezt az ellenérvet kell megdönteni. Tájékozódtunk, hogy jelenleg milyen hiteltermékek állnak a lakosság rendelkezésére a téli tüzelő megvásárlásához. Azt találtuk, hogy több pénzintézet kínál rövid futamidejű, szabad felhasználású személyi kölcsönt, ami erre a célra alkalmas lehet. Ezeknek a hiteleknek a díja ráadásul – a kormány veszélyhelyzeti intézkedésének köszönhetően – az idén nagyon alacsony, a maximálisan alkalmazható THM mindössze 5,9%.

Ha egy értékesítési kampány keretében az erdőgazdálkodók az említett hitelköltségnek a fűtési szezon kezdetéig tartó időszakra eső időarányos részét átvállalják, akkor a lakosságnak az előrehozott vásárlás tulajdonképpen nem jár többletköltséggel. Azaz az AM közleményében a téli tüzelő időben történő megvásárlásához kapcsolódóan jelzett gazdasági előnyök, miszerint a száraz fával való fűtés akár 30%-os megtakarítást is eredményezhet, teljes egészében érvényesülhetnek a vásárlóknál.

Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen ajánlat már felkeltheti az érintettek érdeklődését, és egy ilyen felajánlás az erdőgazdálkodókat sem terheli jelentősen anyagilag. Május elején történő értékesítés esetén az egy köbméterre vetített átvállalt költség ugyanis mindössze kb. bruttó 600 Ft, ami a továbbiakban folyamatosan csökken.

A NAK nincs közvetlen kapcsolatban sem a támogatni kívánt erdőgazdálkodókkal, sem pedig a potenciális tűzifa-vásárlókkal, ezért a fentiek szerinti értékesítési kampányt egyedi módon tudjuk lebonyolítani. A „NAK tavaszi tűzifa akció” elnevezésű kampányt a kamara valójában az abban részt venni kívánó erdőgazdálkodók nevében hirdeti meg az alábbi módon:
1.    A kampányban való részvételi szándékát az erdőgazdálkodók azzal tudják jelezni, ha a kampányra hivatkozva értékesítési hirdetést jelentetnek meg az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által kifejlesztett „Tűzifát okosan” nevű alkalmazásban.
2.    A kampányban való részvételt az erdőgazdálkodók úgy tudják jelezni, hogy a hirdetésükben a telephelyhez kapcsolódó „Megjegyzés” rovat első sorába beírják a kampány nevét az alábbiak szerint: „NAK tavaszi tűzifa akcióban részt vevő telephely (részletek az interneten)”.
3.    Ha a megjelenő hirdetések alapján úgy látjuk, hogy erdőgazdálkodók oldaláról megfelelő érdeklődés tapasztalható a kampány iránt, akkor a NAK – elsősorban sajtóközlemények, cikkek, reklámok megjelentetésével, illetve a közösségi média lehetőségeinek kiaknázásával – elindít egy szélesebb körű kommunikációs kampányt a lakosság körében. Ennek során ismételten felhívjuk a figyelmet a korai tűzifa-vásárlás előnyeire, illetve tájékoztatást adunk az értékesítési kampány keretében az erdőgazdálkodók által tett felajánlásról.
4.    A vásárlásokat a továbbiakban a két fél közvetlenül bonyolítja le. A hitelfelvételt a vevő az erdőgazdálkodó felé a hitelszerződés, vagy – az értékesítési kampányban a NAK felkérésére együttműködő – pénzintézet által a hitelfelvételről kiadott igazolás bemutatásával tudja igazolni, aki ebben az esetben egy egyszerű képlet segítségével kiszámolja, és a hirdetésben feltüntetett vételárból levonja a fentiek szerinti árengedményt: {hirdetés szerinti vételár} X 0,00016 X {október 15-ig hátralévő napok száma}

Végezetül az alábbiakra hívjuk fel a kampányban részt vevő erdőgazdálkodók figyelmét. A kampány keretében történő hirdetés és értékesítés a szokványos kereskedelmi szabályok szerint zajlik majd, arra a NAK nem lesz befolyással. Az erdőgazdálkodók által tanúsított eladói magatartás azonban nyilvánvalóan befolyásolhatja a későbbi hasonló kampányok sikerét, a pénzintézetek további közreműködési hajlandóságát, és nem utolsósorban a NAK megítélését. Kérjük, ennek figyelembe vételével vegyenek részt a kampányban, amelyhez sok sikert kívánunk!


NAK/Szalai Károly

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám