Élelmiszer-feldolgozás

A legfrissebb információk alapján az almalésűrítmény-piac két meghatározó szereplőjének, a kínai és a lengyel árunak az aktuális piaci helyzetét foglaljuk össze.


Az idei év márciusában Kína mindössze 19,43 ezer tonna almalé-sűrítményt exportált; összevetve a tavaly márciusi számokkal, akkor ez 65,3 ezer tonna volt. Nem meglepő, hogy az USA-ba irányuló export gyakorlatilag megszűnt. Az eladás tavalyi 27,3 ezer tonnáról 830 tonnára csökkent. A szezon kezdetétől (8 hónapos időszak márciusig) a kínai export 225,84 ezer tonna, míg tavaly ez kicsivel több volt, mint 0,5 millió tonna volt. Naptári alapon az idei első negyedéves export 45,89 ezer tonnára esett a tavalyi 170,16 ezer tonnáról.

A japán piac még mindig kitart Kína mellett, mivel hűséges a kínai áruhoz és jelenleg ez Kína legnagyobb exportpiaca: 5,37 ezer tonnát importáltak idén márciusban a tavalyi 4,390 tonnához viszonyítva. Utána Dél-Afrika következik 2,825 ezer tonnával (tavaly 5,05 ezer tonna volt), illetve Ausztrália 2,215 ezer tonnával (tavaly 1,47 ezer tonna volt). Kínából a szállítás egyértelműen olcsó Ausztráliába.

Kína átlag exportára márciusban 1,265 UDS/tonna volt FOB paritáson a vámadatok alapján, de ebben a néhány közel-keleti vásárló számára nyújtott szokatlanul alacsony ár is benne van. A meghatározó piacok számára az almalé-sűrítmény ára 1,300-1,350 USD/tonna. Az átlag az eddigi szezon átlagában kicsivel kevesebb, 1,200-1,300 USD/tonna közötti.


Több mint duplájára nőtt a lengyel almalé sűrítmény exportja


Lengyelország több mint 30 ezer tonna almalé-sűrítményt exportált ez év januárjában, ami az eddig mért legnagyobb mennyiség erre a hónapra nézve. Lengyelország megszerezte a piacot olyan országokban, ahol tavaly nem adott el sűrítményt. Ugyanaz a történet mindenhol, teljes dominancia nagyon sok piacon, a szezonkezdete óta és így több mint 160 ezer tonnát exportált, összehasonlítva a tavalyi szezon 75 ezer tonnájával.

Januárban USA részére szállított export 6,720 tonna volt, összehasonlítva a 2018-as 0-val. Hasonló a helyzet Kanadával: nem vettek tavaly januárban lengyel almalé-sűrítményt, most pedig több mint 1,3 ezer tonnát importáltak. Más országok sem vettek tavaly januárjában, de például Törökország az idén 670 tonnát, Mexikó 620 tonnát és Izrael 150 tonnát vásárolt. Az Egyesült Királyság megduplázta a vásárlását 2,86 ezer tonnára, de a hollandok is felugrottak az idén a tavalyi 790 tonnáról 2,4 ezer tonnára.

Pénzben nézve a lengyel almalé-koncentrátum majdnem megfeleződött ebben a szezonban.  A vámjelentések szerint a 2017 szeptembere és 2018 januárja között átlag 2,080 USD/tonnás FOB árról, lengyel almalé-sűrítmény ára lecsökkent 1,060 USD/tonnára ugyanazon öt hónap átlagában.


(NAK/Csép Adrienn és Fodor Zoltán - Forrás: Ieg Vu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám