Élelmiszer-feldolgozás

Sikeresen zajlott a 2017. június 21-én, Lajosmizsén megrendezett élelmiszeripari konferencia. A szakmai napon szinte egyedülálló módon a rövid elméleti beszámolókat követően a gyakorlati, hazai megvalósult példák, jó gyakorlatok bemutatására került sor. Előadóink olyan újszerű és korszerű megoldásokat mutattak be különböző témákat és területeket érintve, amelyek a mai jogszabályi követelményrendszerhez igazodva segítik elő a vállalatok versenyképességének növelését.


A rendezvényt Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy  a kamarának egy területen biztosan nagyon fontos szerepe lehet: ez pedig az információáramlás biztosítása, melynek a Tájékoztatási szolgáltatás keretében is hangsúlyosnak kell lennie. A mai világban a szolgáltatáson keresztül is a kamara egy hiteles információs pont lehet az érdeklődőknek, amely a szakmai információkat a napi gazdálkodás szintéjén is használhatóan adja át.

Az élelmiszeripari konferencia is egyfajta lehetősége annak, hogy a piaci tevékenységeket segítő információkat átadjuk a tevékenység minden egyes szintjén. Az előadások  során betekintést kaptunk a különböző hőszivattyús és kombinált megújulóenergia-alapú megoldásokba, melyek reális beruházási költségekkel, rövid megtérülési idővel hozzájárulhatnak a rezsi- és környezetterhelés csökkentéséhez, mindezek által pedig a versenyképesség növeléséhez. Több nagyvállalat is hangsúlyozta, hogy ma már elengedhetetlen a terméktervezés mellett a fenntarthatóság kérdésével is foglalkozni. Megtudtuk, hogy egy jó markinges mindezek mellett a stratégiákkal és tárosztályokkal együttműködve alakítja ki azt az üzenetet a csomagoláson keresztül, ami nem csak egy terméket ad a fogyasztónak, de tartalmazza a vállalat minden eszméjét.

Betekintést kaptunk újszerű technológiákba: megismerkedtünk a nanotechnológiás vegyszermentes tisztítási technológiával, mely nem csak korszerű, de hosszú távú eredményeket is garantál, ezen túl szó esett a manapság egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiányról, és annak lehetséges megoldásairól; egy jól szervezett és átgondolt céges struktúrában ugyanis a rugalmas foglalkoztatással biztosíthatjuk a piaci helyzetünket és versenyképességünket.

Az előadásokat követően a szakmai nap egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amely a kis és közepes élelmiszer-feldolgozó vállalkozásoknak adott iránymutatást a fejlesztési lehetőségek valamint a piacra jutás tekintetében.

Az konferenciát Keleti Marcell élelmiszeripari igazgató zárta le. Beszédében elmondta, hogy egyre inkább fontos a szigorodó követelményeknek való megfelelés: az elvárásokat korszerű technológiák és megoldások segítségével lehet teljesíteni. Fontos, hogy nem kell feltétlenül mindent azonnal megtenni: tudatosan, akár kis lépésekkel lehet előre haladni!

A szakmai rendezvény a résztvevők kérdőíves visszajelzései alapján is hasznos és eredményes programnak bizonyult!

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám