Élelmiszer-feldolgozás

Az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulási megállapodás értelmében módosítás történt a megállapodás II. mellékletének 2. függelékében.

Harmonizált Áruleíró és Kódrendszerről (a továbbiakban: HR) rendszer változásai okán a 2852 (higany szerves vagy szervetlen vegyületei) és a 9619 (szórófejes palack, púderpamacs, párna készítmény felviteléhez) vámtarifaszámokhoz jelentős mennyiségű termék került át, ám a származás meghatározásának tekintetében ezzel együtt változás nem történt, így az aktuális szabályokon nem módosítanak. Utóbbi esetében a legtöbb termékre érvényes egy alternatív szabály, amelynek értelmében az összes felhasznált nem származó anyag együttes értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának egy meghatározott százalékos arányát. Az említett vámtarifaszámhoz tartozó szabályokat ezzel kiegészítik, és egyben a nem származó anyagok együttes értékének maximális arányát 50 %-ban határozzák meg.

A 84. árucsoportnál és a 8522 vámtarifaszámnál (videó vagy hangfelvétel készítésére és lejátszására alkalmas eszközökhöz alkatrész) felsorolt szabályok kiigazítását szolgáló módosításokat is tesz a határozat.

Növényi és állati alaptermékeknél a származást maga az előállítás ténye határozza meg, feldolgozott termékeknél viszont érdemes tájékozódni, általában adott egy százalékos maximálisan felhasználható mennyiség nem származó anyagokra vonatkozóan.

A módosított második függelék 2020. december 14-én került kihirdetésre, és az elfogadást követően 180 nappal lép hatályba. A kapcsolódó EU–KÖZÉP-AMERIKA  TÁRSULÁSI  TANÁCS  2/2020  HATÁROZATA részben magyarázza a változásokat, valamint kiegészíti az alapdokumentumot az  EUR.1  szállítási  bizonyítvánnyal,  a  számlanyilatkozatokkal,  az  elfogadott  exportőrökkel  és  a  származási  igazolások  ellenőrzésével  kapcsolatos  magyarázó  megjegyzésekkel.

 

(NAK/Pető Krisztina)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám