Élelmiszer-feldolgozás

A dohány negatív imázsa igen mélyen gyökerezik az emberek tudatában, miközben a növény számos felhasználási területen bizonyíthatná létjogosultságát.


A dohány szó hallatán nagyjából mindenkinek az jut eszébe először, hogy egészségkárosodást okoz, de általában negatív a képzelettársítás. De tudják-e, hogy mire lenne használható azon kívül a növény, hogy klasszikus dohánytermékek készülhetnek belőle?

Az USA Energiaügyi Minisztériumának Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumának (Berkeley Lab) kutatója vezette tudósok csoportja kereste már nyolc évvel ezelőtt is a benzin, dízel és kerozin előállításának módját a déli ikonikus növényből. A kutatócsoport célja az volt, hogy elkerülje a későbbi feldolgozási folyamatok jelentős részét – így a fermentációt – , és szinte közvetlenül a növényben állítsák elő az üzemanyagot úgy, hogy fokozzák annak szén-dioxid-felvételét. A kutatás célja olyan növény létrehozása, mely száraz tömegének 20-30%-a szénhidrogén. A kísérletet a Kentucky Dohányügyi Kutatási és Fejlesztési Központ felügyelte.

Készül a dohánymagvakból olaj is. A dohánymag nikotint nem tartalmaz, ellenben kisajtolt olaját az iparban szappan- és festékgyártásban is használják. A dohánymag a dohánylevelek termelésének mellékterméke Görögországban, és egy tanulmányban potenciális megújuló energiaforrásként értékelték. A mérések azt mutatták, hogy a mag csaknem 38%-a olaj, aminek fizikai és kémiai tulajdonságait vizsgálták. Ezek hasonlóak voltak más növényi olajok paramétereihez, így az aktuális dízelüzemanyagokra vonatkozó európai előírásoknak való megfeleltethetőséggel is elkezdtek foglalkozni. A tanulmány azt sugallja, hogy a magolaj is alkalmas lehet arra, hogy helyettesítse a dízelüzemanyagot, így kihasználhatóak lennének annak környezeti előnyei is. További előnye a kukoricától és ciroktól eltérően – melyek szintén átalakíthatók üzemanyag-termékké – a dohánynak, hogy jelenleg nincs szerepe az élelmiszerláncban.

Nem csak az olaj, a magbél is hasonló más olajos magvakéhoz, az olaj kinyerése után melléktermékként megmaradt „pogácsa” nitrogénben gazdag (6%), és takarmányozási célra használható.

Az Állatgyógyászati Nyílt Folyóiratban megjelent publikáció szerint a melléktermék alternatív fehérjeforrásként használható a malacok étrendjében. A dohány etetése nem rontotta az egészségi állapotot, és a növekedési teljesítményt sem, így a nem élelmiszerekből származó bioenergia-társtermékek által megteremthető lehet a bioüzemanyag- és az élelmiszer-előállítás közötti összhang. A hatás pedig élelmezésbiztonsági és környezetvédelmi szempontból is kedvező lehet. További érdekes szerepét kutatták a tudósok a humán élelmezésben is.

(Forrása: sciencedirect.com)

 

Régóta vizsgálják a levélfehérje kivonásának, tisztításának lehetőségeit, ugyanis már 1981-ben úgy vélték, hogy „idővel a világ egyik fő emberi fogyasztásra és állati takarmányozásra alkalmas fehérjeforrásává válhat”. Ezt nem kisebb szervezet, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hangoztatta, ám úgy tűnik, mintha elhalt volna a kezdeti lelkesedés, napjainkban is viszonylag kevés nyilvánosságot kap ez az elképzelés. Az Amerikai Tudományos és Egészségügyi Tanács (ACSH) közlése alapján a dohány volt az egyetlen olyan növény, amelyből F-1-p nyerhető, tiszta, kristályos formában. A fehérjekivonatok természetesen nem mérgezőek, nikotin tartalmuk még a paradicsomban, burgonyában, zöldpaprikában általánosan talált koncentrációtól is elmaradt. Íztelen, szagtalan, színtelen, nem allergizál, optimális aminosav-összetételű, amely csökkenti a koleszterint. Funkcionális tulajdonságait (pl.: oldhatóság, stabilitás, habzás, gélesedés, emulgeáló képesség) jobbnak találták, mint a tojásfehérjének, kazeinnek és a szójafehérjének, tehát funkcionális élelmiszer-fehérjeként is számításba vehető. A Leaf Protein International (LPI) kutatásai szerint az F-1-p kristály és más nyers anyagok dohányból történő extrakciója kereskedelmi szempontból megvalósítható. Az F-1-p hozamát 600kg/ha-ra becsülték az 1981-’82-es kísérletek alapján. Az LPI célja az volt, hogy széles körben használják a dohányt csakúgy humán élelmezési célra, mint dohányzásra. A fehérje-kivonás után megmaradt rostos maradványokból készült cigaretta ugyanis sokkal kisebb mennyiségű toxint és rákkeltő anyagot termelt az égés során, mint hagyományos alapanyagból készült társa. Az akkori viszonyok alapján úgy vélték, hogy területegységenként négyszer annyi fehérjét termelhetnek meg, mint szójababbal vagy kukoricával, ráadásul a dohányalapanyag tekintetében is nagyobb a kihozatal, kevesebb munkaerő-ráfordítással.

A gazdagabb országokban nem számítottak nagy sikerre a fogyasztók körében, azonban az éhínséggel küzdő harmadik világban figyelemre méltó haszna lehet. Napjainkban sajnos nem hallani széles körben ilyen kutatásokról, pedig gyógyászati célú felhasználása is érdekes terület, amellett, hogy az utóbbi időben egyes vélemények szerint a biotechnológiai és genetikai kutatások kedvenc növényévé vált.

Amikor a dohányt fehérjenyerés céljából termesztik, a mezőgazdasági gyakorlat rugalmasan megfeleltethető az országban már meglévő kulturális és szociális mintának, tehát azokon a területeken is művelhető, ahol nagyobb hangsúlyt kap a gépesítés, de ott is, ahol nagy a népsűrűség és földhiánnyal küzdenek. A növény ültethető kézimunkával kisebb sor- és tőtávra, betakarítása lehetséges géppel, és élőmunkával is. Utóbbi esetben rövidebb a termelési periódus, mint a klasszikus dohánytermék célú termelésnél, így a terület használható más élelmiszernövény termelésére is, ahogyan azt már 1983-ban is említik.

Érdekes, hogy ugyanaz a növény, amely sokak halálát okozza, rendelkezik azzal a képességgel, hogy táplálja a fehérjére éhező világot. A környezetünkben lévő növények nem gonoszak, a dohány sem az. Minden attól függ, hogy mit vagyunk képesek kihozni belőle, és miként tekintünk rá: probléma, vagy lehetőség?


NAK/Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám