Kamarai hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egyik kiemelt  feladata a szektor külgazdasági kapcsolatainak erősítése, illetve a nemzetközi  szervezetekben történő képviselete, ezért mind a Copa-Cogeca mind az EU  irányában szeretnénk erősíteni a jelenlétünket.

A kérdés, hogy mit szeretnének tagjaink a megújuló Közös  Agrárpolitikától. Alapvetően azt, hogy a KAP ne korlátozza, hanem segítse őket  a céljaik elérésében. Természetesen ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani. A  KAP egy rendkívül bonyolult rendszer, amelynek egyszerre több igénynek is meg  kell felelnie. A versenyképesség fejlesztése mellett a fenntarthatóságot  is biztosítania kell, mindezt úgy, hogy közben igazságos és egyszerűen  végrehajthatónak kell lennie.

gyb1

A NAK nyomon követi a KAP reform alakulását és  véleményünk szerint az irány jó, de néhány konkrét ponton még szükséges a  beavatkozás. Mint a legnagyobb magyar agrárgazdasági szervezet a véleményünket  a KAP reformmal kapcsolatban hat pontban foglaltuk össze, hogy szerintünk hol  szükséges még a jogszabálytervezetekben változtatás.

Azt gondoljuk, hogyha a mezőgazdasági termelőkkel szemben  egységesek Európa szerte az elvárások, akkor a támogatásoknak is egységeseknek  kellene lenniük. Tudjuk, hogy ez nem megvalósítható az egyik napról a másikra,  de hosszú távon ez a cél. Ráadásul így sokkal egyszerűbb lenne a támogatási  rendszer működtetése.

  1. Lehetőséget kell adni az érzékeny ágazatok kiemelt  támogatására. Főleg az állattenyésztési ágazatok esetében, néha a rövid távú  gazdasági érdekek hatásait ellensúlyozandó szükséges, hogy közvetlen támogatás  biztosítsunk az érzékeny ágazatokban tevékenykedő termelőinknek.
  2. Nagyon fontos probléma a gazdálkodók elöregedése az EU  összes tagországában, a generációváltás terén az eddiginél sokkal  agresszívebben kell a közösségének fellépnie. Ezért minden 40 év alatti  gazdálkodónak szükséges hektáronként kiegészítő támogatást fizetni, nem csak a  tevékenységüket megkezdőknek.
  3. Ugyancsak fontos a fenntartható gazdálkodási gyakorlat  elősegítése, de véleményünk szerint ez nem jelentheti azt, hogy jó minőségű  mezőgazdasági területeket kivonunk a művelésből. Egyetértünk az ökológiai  célterületek kialakításával, az egyébként sem megművelt területeken.
  4. A jelenleg SAPS-ot használó tagországoknak fontos lenne  pontosan látni, hogy milyen feltételek mellett térhetnek át az új rendszerre,  illetve, hogy ezen feltételek ne legyenek korlátozottabbak, mint SPS-et  használó tagországok esetében.
  5. Végül mindenképpen egyszerűsíteni és könnyíteni kellene a  támogatások megszerzésének és felhasználásának lehetőségeit. Tudjuk, hogy  közpénzekről van szó, ezért fokozattan fontos az ellenőrzés, de az még is  tarthatatlan, hogy tagjainkat gyakorlatilag a büntetésektől való félelem tartja  vissza a támogatásigénylésben. Egy hiányzó pecsét ne akadályozza meg az európai  célok megvalósulását.

gyb3

Természetesen ezen célok elérése nem csak Brüsszelen és  az Európai Bizottságon múlik, de szeretnénk azt kérni, hogy az érintett  szereplők ne csak egymásra mutogassanak, hanem tényleg segítsenek az eddig  elmondottak megoldásában.

 

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám