Vidékfejlesztés

Idén 858 millió forint keretösszeggel hirdette meg a Tanyafejlesztési Programot az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a közösségi oldalán közzétett videóban.

 

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanya a magyar nemzeti örökség része, ezért megőrzését a tárca kiemelten kezeli. Nagy István szerint a tanyasi életforma reneszánszát éli, hiszen a tanyán lakók 55 %-a már nem ott született, hanem a városból költözött ki.

A sajátos társadalom-földrajzi, építészeti, nyelvi, és néprajzi formához az agrártárca külön forrásokat is hozzárendelt.  A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Tanyafejlesztési Program 2011–es megindítás óta összesen 2761 pályázat részesült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alapvető célkitűzése a tanyánkon élők életszínvonalának javítása, illetve az alapvető infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése. A tanyák nem csupán lakóhelyül szolgálnak, hiszen a speciális létforma szerves részét képezi a gazdálkodás, ezért kiemelten fontos a termelési lehetőségek megújítása is.

A tárcavezető hangsúlyozta: a koronavírus-járvány a vásárlási szokásokat is átalakította, középpontba kerültek a hazai, tanyasi termékeket előállító gazdaságok, a helyi termékek így felértékelődtek. A minisztérium a megváltozott körülményekhez igazodva fontosnak tartotta felülvizsgálni a programot annak érdekében, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt tudjon fektetni a vidéki népesség megélhetésének biztosítására, az önfoglalkoztatás megteremtésére.  Az idei pályázat ezért a tanyán élők életszínvonalának javítására, a tanyai gazdálkodás megmentésére, a gazdálkodási feltételek megerősítésére és az új tanyagazdaságok indítására irányul.

A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a pályázatok szerkesztésére a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. internetes felületén 2021. február 18-án 8 órától, míg azok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2021. február 25. 8 órától 2021. március 4-ig vagy forráskimerülésig lesz lehetőség.

A megítélhető támogatás maximális összege pályázónként legfeljebb 3.000.000 Ft – tette hozzá Nagy István.

 

AM Sajtóiroda

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Egységes kérelem

Őstermelői adózás kalkulátor

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei