Sajtóközlemények

Országszerte megkezdődött a júniustól jellemzően augusztusig termő „áttelelő” vöröshagyma betakarítása. Már januárban elfogyott a tavalyi magyar hagyma, a következő hónapokban a hazai áru újra megjelenik a piacokon, üzletekben. Az éves fogyasztásnak jelenleg csak mintegy 50-60 százalékát tudja lefedni a rendszerváltozás óta jelentősen visszaesett magyar hagymatermesztés. A hazai termelők ­– a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai segítségével – a jövőben javítani kívánnak az importtal szembeni arányon; ehhez egyebek közt technológiai fejlesztésekre, megfelelő fajtaválasztásra és a tárolókapacitások növelésére van szükség. Magyarországon az éves vöröshagyma-fogyasztás mintegy 10-12 kg/fő.

Vöröshagymából átlagosan 65-70 ezer tonna az éves hazai termésmennyiség. Bár a vöröshagyma termőterülete az elmúlt esztendőkben fokozatosan csökkent, a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a hozamok emelkedtek. A területalapú támogatások adatai szerint 2018-ban mintegy 1470 hektáron termesztették. A fő vöröshagyma-termőterületek: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye. A termesztési hagyományok és a termelési adottságok együttesen határozzák meg a termőterületek elhelyezkedését.

A vöröshagymát a korábbi évtizedekkel szemben ma már friss termékként vásárolják a fogyasztók, a házi tárolás gyakorlatilag megszűnt. A hazai piacon jelen vannak a nagy hagymatermelő országok termékei is, így a lengyel, osztrák, német, holland árukkal kell versenyeznünk.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt 2017 tavaszán hagyma munkacsoport jött létre, ami hiánypótló szerepet tölt be a termelés hatékonyabbá tételében és a piacszervezésben. Alapvető cél, hogy amely időszakokban van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők. A magyar vöröshagyma versenyképességének erősítéséhez a tárolhatóság fokozása és a tárolókapacitás növelése is szükséges, hogy a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő maradjon. Alkalmazkodni kell ahhoz, hogy a vöröshagyma frisspiaci termékké vált, hiszen itt azok az európai termelők vannak versenyelőnyben, akik nagyobb hozamot állítanak elő a jó minőségből, valamint rendelkeznek megfelelő tárolókapacitással. A hazai hatékonyságnövelést összehangolt tevékenység, közös tárolás, kiszerelés, értékesítés segítheti.

A munkacsoport szerint a jövőben jól tervezett áttelelő hagyma termesztéssel növelhető a hazai áru szerepe, ami időben és mennyiségben illeszkedik a tavaszi (tavasszal vetett, ősszel termő) hagymáéhoz. A technológia terén is fejlesztések szükségesek, melyek legfőképp a betakarítási technológia, növényvédelem, a gyomirtás, a tápanyag-utánpótlás és az öntözés területére fókuszálnak. Másrészt cél az, hogy az ősszel felszedett hagymát ne kelljen azonnal értékesíteni, amihez olyan tárolókapacitások kiépítése szükséges, amivel január helyett március-áprilisig kitart a magyar hagymakészlet.  

A termelők versenyképességének növelése érdekében a hagyma munkacsoport rendszeresen szervez szakmai programokat, konzultációkat. Legutóbb június 4-én, Kamuton tartottak nagyszabású technológiai és fajtabemutatót. A békési településen – egy helyi termelőnél – tavaly ősszel elvetett közel húsz fajtát ismerhettek meg, valamint a modern, hatékony termesztést segítő technológiákat. A rendezvényen 85 termelő vett részt, az ország nagyobb hagymatermesztőinek kétharmada képviseltette magát. Augusztusban hasonló bemutatót tart a kamara ugyanitt, akkor a tavaszi vetésű hagymák lesznek terítéken.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei