Sajtóközlemények

Higiéniai képzésekkel, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozásával számottevően csökkenthető lenne a madárinfluenza okozta kár a kórokozó esetleges ismételt megjelenése esetén – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke egy libatenyésztési szakmai konferenciáján, Kiskunfélegyházán.

Legalább 10 milliárd forint kárt okozott a baromfiágazatnak a tavaly novemberben megjelent madárinfluenza – emlékeztette a 19. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében 2017. szeptember 8-án rendezett tanácskozás résztvevőit Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Magyarország 2017. augusztus 24-én visszanyerte ugyan madárinfluenza mentes státuszát, azonban fel kell készülni arra, hogy a kórokozó ismét felütheti a fejét hazánkban. Ezért létfontosságú, hogy a hatóságok fokozzák az állategészségügyi ellenőrzéseket, az állattartók pedig maradéktalanul tartsák be a higiéniai előírásokat – hangsúlyozta a NAK elnöke. Ezzel kapcsolatban elmondta: a Kamara a telepi higiénia javítása érdekében a Baromfi Termék Tanács (BTT) szakmai közreműködése mellett azt tervezi, hogy a szakirányú végzettséggel nem rendelkező baromfitartók számára éves rendszerességgel kötelező, de ingyenes képzést szervez. Emellett a NAK a BTT-vel közösen szorgalmazza és segíti egy új, az állattenyésztési ágazatokra kidolgozott kárenyhítési, illetve díjtámogatott biztosítási rendszer létrehozását.

Győrffy Balázs szerint fontos kérdéseket vet fel a hazai víziszárnyas-tenyészés helyzete. A Baromfi Termék Tanács hosszú ideje kezdeményezi a tenyésztés új alapokra helyezését. Ezt az indokolja, hogy például a lúd esetében a hazai fajták aránya a végtermék napos-keltetésen belül megközelíti a kétharmad-háromnegyedes arányt. Ezért a NAK támogatja a BTT azon elképzeléseit, amelyek a hazai nemesítő, tenyésztő szervezetek megerősítésére, esetleges anyagi támogatására, illetve a fajta, hibrid összehasonlító tesztek rendszeressé tételére irányulnak.

A NAK elnöke az élelmiszerek áfacsökkentését illetően elmondta: a köztestület üdvözli, hogy a kormányzat az utóbbi években több élelmiszer esetében csökkentette az áfakulcsot, köztük a tojásét és baromfihúsét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy azokon a termékpályákon, ahol ez még nem történt meg, a magas áfa miatti áfacsalás a legálisan működő szereplők számára mind nagyobb problémát jelent. Ezért a további áfacsökkentés lépéseinek kijelölése érdekében a NAK egyeztetést kezdeményezett a Nemzetgazdasági Minisztériummal

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám