Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Az inkubációs program három részből – úgynevezett sprintből – áll, és összesen három hónapig tart. A jelentkezők közül a legígéretesebb 13 csapat kapott meghívást az első sprintre, a háromnapos kiválasztási eseményre (bootcamp), ahonnan 8 startup jutott be a program későbbi szakaszaiba. A valós, közvetlen piaci visszajelzés céljából az inkubációs programban az innovatív startup vállalkozások nagyvállalatokkal dolgoznak együtt. A program nagyvállalati partnere az Axiál Kft., a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., a Bonafarm Csoport, a Hungrana Kft., a KITE Zrt., illetve Magyarország legnagyobb kockázati tőkebefektetője, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A bootcamp lezárultával elindul az együttműködés a startupok és a nagyvállalatok között.

Az agráriumban robbanásszerű változások várhatók a digitális technológiák és az új, innovatív megoldások terjedése miatt, melyet jól példáznak a programba bekerült startupok megoldásai is, amik nagy mértékben hozzájárulhatnak az agárgazdaság hatékonyságához. Vitathatatlan felelőssége a NAK-nak, hogy a működőképes megoldások minél előbb elérhetővé váljanak a magyar gazdák számára.”– mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője hozzátette: ,,Kezdeményezésünk nem egyszeri alkalom. Egy új felhordórendszer alapjait fektetjük le vele, ami a jövőben folyamatosan lehetőséget ad az agrárium iránt érdeklődő fiatal ötletgazdáknak, hogy innovációik beépüljenek az ágazat mindennapjaiba."

Az inkubációs program további szakaszaiban a NAK és a Design Terminal workshopokon, konzultációkon, ágazati és külsős mentorok bevonásával segíti a résztvevő startupok fejlődését és a nagyvállalatokkal közös munkát. Az intenzív közös felkészülés és a három hónap eredményeinek bemutatására látványos záróeseményen, a Demo Day-en kerül sor.

A fő cél, hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar működését, valamint átformálni az ágazattal kapcsolatos előítéleteket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal együttműködésének előzménye a nagy sikerű, 2019. márciusi innovációs ötletverseny, a júliusi befektetői találkozó, valamint az októberi rapid tanácsadás, a ,,speedmentoring” esemény.

A NAK TechLab inkubációs programba bekerült csapatok:

Agrodat: Megoldásuk adatvezérelt döntéshozatalra irányul a szőlőtermesztésben és feldolgozásban, mikroklimatikus viszonyokat, talajhőmérsékletet és vízgazdálkodást megfigyelő mérőeszközök segítségével. A kapott adatok feldolgozásával előre jelzik a várható kórokozók megjelenését, így a megelőző kezelés optimális időben történhet. A megoldás segíti a növényvédelmet, csökkenti a vegyszerhasználatot. www.agrodat.hu

Alzagro: A csapat egy automata gabonamintázó és minőségvizsgáló drónt fejleszt. A fejlesztett alkalmazás javaslatot ad a mintavételi pontokra, a mintázási útvonalra, így teljes keresztmetszetből vehető minta, amiket emberi beavatkozás nélkül, a drónon lévő tárolókba elkülönítve tud gyűjteni. A mintavétel során lehetőség nyílik a gabona fehérje-, sikér- és nedvességtartalmának vizsgálatára is. A megoldással a mintavételezés folyamata automatizálható és egyszerűsíthető. www.alzagro.com

GosTech: Teljesen automata gyümölcsszedő-rendszert fejlesztenek, mely mesterséges intelligenciát használva, robottechnológiával végzi a betakarítást. A megoldás képes lehet kiváltani egy munkaerőigényes folyamatot, valamint a betakarítás hatékonysága is növekedhet. A cég jelenleg gépi látás és deep learning alapú komponenseket tesztel. www.gostech.hu

Growberry: A Growberry automatizált okosrendszere alternatívát kínál a hagyományos növénytermesztéssel szemben olyan esetekben, amikor vagy kiszámíthatóbb hozamra vagy nagyobb tápértékre illetve hatóanyagtartalomra van szükség. Ehhez fejlesztettek egy kísérletezéshez használható prototípust, melyben modellezhető számos termesztési környezet, így nagyüzemi körülmények közt is modellezhetők az egyes új termesztéstechnológiai eljárások. Megoldásuk a hidropóniát veszi alapul, ami föld nélküli növénytermesztő eljárást jelent. www.thegrowberry.com

Led Lighting Kft.: A csapat megoldása a baromfitartóknak kínál alternatívát az elavult rendszerek kiváltására. A LED technológia fejlődésével lehetővé vált a fényforrás stroboszkóp-hatásának csökkentése, akár a teljes megszüntetése, így az nem stresszeli az állatokat. A megoldással csökken az állatok stresszterhelése, így az állomány kiegyensúlyozottabb lehet, ami az élettani funkciókra is pozitív hatással van.

Moly.Net: A fiatal, dinamikus csapat megoldása egy digitális almamoly-csapda, aminek adatait felhasználva időben adható precíziós permetezési tanács. A csapdák a központtal vezeték nélkül kommunikálnak. A megoldás a preventív növényvédelmet segíti, amivel a növényvédőszer-mennyiség jelentős csökkenése érhető el. A bootcamp során felmerült az innováció kukoricára alkalmazása is.

OKOSFARM: Megoldásuk magas szintű kontrollt kínál elsősorban az állattartó telepeken. Ezt kamerarendszerekkel, saját fejlesztésű szenzorokkal érik el. A rendszer a nagyobb kontrollnak köszönhetően időben tájékoztatja a gazdálkodót az állományok vagy akár az egyedek változásáról, így megoldható a mielőbbi beavatkozás. www.okosfarm.com

PigBrother: A csapat megoldása állattartó telepeken alkalmazható megfigyelő rendszer, mely emberi beavatkozás nélkül végzik a felügyeletet. A rendszer egyszerűsíti az állattartást, és a folyamatos megfigyelésnek köszönhetően állandó kontroll alatt tartja az állományt. Ennek köszönhetően az esetleges beavatkozások preventíven is megvalósulhatnak, így megelőzhető, hogy egy fertőzött egyed megfertőzzön másikakat.

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám