Kamarai hírek

Mintegy félszázan vettek részt a NAK és a NÉBIH-NKI első közös rendezésű fajtabemutatóján. Június 6-án Szombathelyen folytatódik az eseménysorozat, ahol búzafajtákat tekinthetnek meg az érdeklődők.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH-NKI) szervezett közös őszi káposztarepce fajtabemutatót 2014. május 27-én a NÉBIH Tordasi Növényfajta-kísérleti Állomásán.

A közös rendezvényen közel 50 gazdálkodó és szakember vett részt, akik megtekintették a beállított államilag elismert repcefajta kísérletét. Az őszi vetésű növényfajok fajtabemutatója tovább folytatódik. A következő fajtabemutató június 6-án Szombathelyen lesz, ahol a búzafajtákat tekinthetik meg az érdeklődők.

Lukács József a NÉBIH növénytermesztésért felelős szakmai elnökhelyettese köszöntőjében kiemelte, hogy a két szervezet a kölcsönös előnyök kihasználásával a gazdálkodók tájékoztatását szem előtt tartva hagyományteremtő céllal szervezte meg a rendezvénysorozatot. A NÉBIH jogelőd intézményei több alkalommal tartottak korábban fajtabemutatókat, azonban az utóbbi években ezek már számos ok miatt elmaradtak. A NÉBIH NKI a legnagyobb területen termelt fajták mellett az ígéretes új fajták bevonásával működteti tovább az információs fajtakísérleti rendszerét, mely lehetővé teszi minden gazdálkodónak a fajták objektív értékelését és a fajták közötti termesztési különbségek azonosítását, a fajtaválasztást.

 tordas2

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgató-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy a NAK fontos feladata tagságot alkotó gazdálkodók versenyképességének növelése, ehhez azonban nélkülözhetetlen a megfelelő információk eljuttatása. A NAK ezért támogatólag csatlakozott a NÉBIH kezdeményezéséhez, mellyel a kísérletek bemutatását segíti.

A megnyitókat követően Szokó Attila állomásvezető bemutatta a Tordasi Növényfajta-kísérleti Állomás tevékenységét, majd Szekrényes Gábor az olajos növények fajtakísérleti témavezetője ismertette a repcetermesztés nemzetközi és hazai helyzetét, illetve a kísérleti eredmények alapján a fajtahasználatra vonatkozó lényeges szempontokat.

 tordas5

A fajtakísérleti bemutató parcellákon minden gazdálkodó össze tudta hasonlítani a fajtákat, az 5 korai és 11 középérésű káposztarepce hibridről, illetve a korai éréscsoportba tartozó 2 fajtáról részletes szakértői tájékoztatást is kaptak a résztvevők.

A június 6-i őszibúza fajtabemutatóra ide kattintva lehet regisztrálni.

(NAK; Fotó: Gyulai Tóth Zoltán)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám