Országos hírek

Ebben az évben 600-700 tonna körüli búzaadományra számítanak a szervezők a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban. A korábbi évekhez hasonlóan az egész Kárpát-medencéből várják a felajánlásokat.


Néhány hete már tart az aratás, egyre több búza kerül a magtárakba. A 2019-es – búzaszenteléssel elindult – „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében pedig ezzel párhuzamosan egyre több megyében tartanak búzagyűjtő napokat, amikor is a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezeteinek munkatársai várják a gazdáktól a búzaadományokat.

Az ennek apropóján tartott július 16-i sajtótájékoztatón Győrffy Balázs, a főszervező Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy a program 2011-es indulása óta folyamatosan emelkedik a búzaadományok mennyisége: ebben az esztendőben 10 tonna volt, 2013-ban, amikor a NAK bekapcsolódott a lebonyolításba, 100 tonna volt, míg legutóbb, 2018-ban 605 tonna gyűlt össze. Hozzátette, ezzel együtt az adományozók száma is egyre több: 2015-ben 3069-en, tavaly 5019-en adakoztak.

Jakab István, Gergely István és Győrffy Balázs mondta el várakozásait

 

Mint Győrffy Balázs megjegyezte, ebben az évben is a Kárpát-medence valamennyi, magyarok lakta vidékéről számítanak a felajánlásokra.
– Nem csak a magyarországi gazdák, hanem a határon túliak lelkesedése is példamutató. Azt tapasztaltuk, hogy Kárpátalján adakoznak a legszívesebben – mondta. – A nemzeti összetartozást és szolidaritást jelképező program révén végül „össznemzeti” kenyér készül. A cél a kezdetektől fogva karitatív: a rászoruló magyar gyermekek segítése határon innen és túl, és minden évben sikerül ezt teljesíteni.

A 2018-ban Magyar Örökség-díjjal elismert program társadalmi bázisa az elmúlt években tovább erősödött: a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) átvette a lebonyolítási jogokat, egyben a Magyarok Kenyere Alapítványt is, amelynek kuratóriumában mostantól határon túli személyek is helyet foglalnak. Gergely István, a kuratórium erdélyi tagja azt emelte ki, hogy bár az búzaadományok a Kárpát-medencéből érkeznek, voltaképpen az egész magyar diaszpóra magáénak érezheti a felajánlásokat és az összeöntendő búzákból majdan készülő kenyereket.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke megjegyezte, ez a bizonyos összeöntés augusztus 10-én lesz Nemeshanyban. Az „össznemzeti” búzát pedig a különböző malmokba viszik, és adják hozzá a parajdi sót, a Tisza vizét és a délvidéki kovászt.
– A gazdaember jó cél érdekében örömmel adakozik lehetőségéhez mérten, hiszen tudja, hogy ezáltal az elkövetkező nemzedékek számára is lehetőséget teremt annak érdekében, hogy megfelelő tudással felvértezve, szorgalommal és emberséggel szolgálják nemzetüket. Köszönet ezért minden adományozónak és mindenkinek, aki e nemes szándékok és törekvések megvalósításában közreműködött. A MAGOSZ és tagsága idén is mindent megad ahhoz, hogy sikeres legyen a program – hangsúlyozta Jakab István.

Győrffy Balázs annyit tett hozzá, hogy a 600-700 tonna körüli adomány idén is meglehet, és szeretnék, hogy ha ezt minél több magyar gazda adná össze.
– Büszke vagyok a magyar gazdatársadalomra, akik nélkül ez a nemes kezdeményezés ma nem lehetne az egész Kárpát-medencét átölelő jelentős nemzeti ügy. Köszönöm mindenkinek és kívánom, hogy idén a tavalyinál is több magyar gazdálkodó érezhesse át a jótékonykodás felemelő érzését. Mindenkit arra buzdítunk, hogy ha teheti, vegyen részt a programban. Minden zsák búza jó helyre kerül és minden kenyérnek helye lesz idén is a rászorulók asztalánál...


(nak.hu/RF) (fotó: Lévai Zsolt/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám