Országos hírek

A tavalyi kamarai választások előtt a testület vezetése egyik fő céljának a földforgalmi törvény finomhangolását tűzte ki az új időszakra, ezt az Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétében gyarapodó vidék című kiadványunkban is kiemelt témaként kezeltük. Azóta és a törvény elfogadása óta is többféleképpen értelmezik a jogszabályt.


Elfogadták és 2019 elején hatályba is lép a gazdák szerepének erősítését szolgáló, Győrffy Balázs, Jakab István és Font Sándor által benyújtott, termőföldtörvényt módosító javaslatot. a változtatások érinteni fogják a helyi földbizottságok feladatait és eljárását, a termőföld vásárlásának szabályait, beleértve az elővásárlási jogosultságokat és a termőföld vételárára vonatkozó szabályokat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara immár negyedik éve látja el a helyi földbizottsági feladatokat, amely időszak alatt széles körű gyakorlati tapasztalatra tettünk szert. Ezen tapasztalatokat figyelembe véve benyújtott módosítás célja a helyben lakó gazdák szerepének erősítése, a versenyképesség javítása, a visszaélések visszaszorítása és a termőföld magyar kézben tartása.

A helyi földbizottságok kiemelt szerepet töltenek be a földforgalom ellenőrzésében. Ezen szerep megerősítése érdekében a jövőben a helyi földbizottsági feladatokat már nem átmeneti feladatként fogja a kamara betölteni. A jövőben is helyi ismeretekre alapozva fognak a települési agrárgazdasági bizottsági tagok ajánlást adni a megyei elnökség részére, akik ez alapján fogalmazzák meg a kamarai apparátus segítségével a végleges állásfoglalást. Az elmúlt években, amennyiben ezen állásfoglalással valaki esetleg nem értett egyet, az a képviselő-testülethez fordulhatott. A jövőben ezen testület bevonására nem lesz szükség, amivel az önkormányzatok többsége is egyetért. A kamara állásfoglalása közvetlenül a kormányhivatalhoz kerül, amelynek figyelembevételével a végső döntés ott születik meg. Ha valaki nem ért egyet a kormányhivatal döntésével, akkor természetesen ezzel szemben is lehetőség van jogorvoslatra a bíróság előtt.

Fontos változás, hogy a bíróság a döntést nem változtathatja meg, csak új eljárást rendelhet el, azaz nem bírálhatja felül a gazdálkodók állásfoglalását. Ezen új eljárás révén a jövőben is biztosított lesz a helyi gazdálkodók szerepe a birtokpolitika alakításában. A módosítás eredményeként megszűnik annak a lehetősége, hogy néhány ezer négyzetméteres területek rendkívül magas áron cseréljenek gazdát, majd később azokat nem mezőgazdasági célra használják, hanem például nyaraló épüljön rajta. Éppen emiatt a helyi földbizottságnak figyelembe kell venni, hogy a helyi viszonyok alapján mekkora jövedelmet lehet mezőgazdasági tevékenységgel realizálni az érintett területen, és az alapján kerülnek a vételárak is értékelésre, úgy, hogy attól indokolt esetekben akár el is lehet térni. Ilyen lehet például, ha az adott területen valamilyen értéknövelő beruházás található, vagy éppen az adott terület hiányzik az egységes birtoktesthez. Az intézkedés a helyben lakó gazdák földvásárlását hivatott szolgálni úgy, hogy előnyben részesíti őket a termőföldek spekulációs célú felvásárlói helyett.

A tervezet támogatja a magasabb hozzáadott értékű termelést is. Azon gazdálkodók, akik kertészeti tevékenységet folytatnak vagy vetőmagot állítanak elő, kedvezményes ranghelyet kapnak mind vásárlás, mind bérlés esetén, az állattartókkal azonos szinten. Az elővásárlási és elő-haszonbérleti jogok okszerű használata céljából módosulnak az állattartók jogosultságai is úgy, hogy a föld művelési ágának és méretének igazodnia kell a tartott állatok takarmányszükségletéhez. Tehát szarvasmarha vagy kiskérődző tartók rétre, legelőre jelentkezhetnének rá, de például gyümölcsösre nem. Megváltozik a helyben lakó szomszéd definíciója is, ami azért fontos újítás, mert így azok is élni tudnak az elővásárlás és bérlet jogával, akiknek bár szomszédos a földjük, de a településhatár elválasztja őket egymástól.

A módosítások pontos részleteivel kapcsolatosan a kamara falugazdászainál hamarosan – a jogszabály megjelenésével egyidejűleg – elérhető kiadvány ad majd részletes tájékoztatást az érdeklődőknek.


(NAK /NAKlap, 2018. decemberi szám/)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám