Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. május 25. és 27. között rendezi meg a nagy hagyományú Pápai Agrárexpót, ami a Nyugat-Dunántúl legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítása és vására. Idén is tízezernél több látogatót várnak a szervezők a szakmai és családi programokra.


Tavaly több mint 13 ezren látogattak ki a Pápai Agrárexpóra. Ez is jól mutatja, hogy a célközönség és a szakma is  visszaigazolta a rendezvény magas színvonalát. A pápai önkormányzat támogatásával megvalósuló, immár XXII. Pápai Agrárexpón ismét helyet kapnak a szakmai újdonságok, valamint a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai témákat.

Az expo keretein belül idén is – hasonlóan a korábbi évekhez a Portfolio és az agrarszektor.hu szervezésében – lesz Nyugat-magyarországi Agrárfórum, amelyen vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői közösen foglalkoznak a hazai agrárium legfontosabb aktualitásaival. (Ezen kívül a NAK az alternatív fehérjenövényekről tart még szakmai fórumot.) Az agrárexpo ezúttal is kiváló lehetőséget biztosít a régió agrárgazdasági szereplőinek a bemutatkozásra, a potenciális üzletfelekkel való találkozásra és a tartalmas kikapcsolódásra. A rendezvénynek egyúttal fontos célja az is, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az innovatív termékekkel és technológiákkal, eljussanak hozzájuk a legújabb szakmai információk.

A Pápai Agrárexpo az elmúlt több mint két évtizedben megtalálta a helyét a hazai agrárrendezvények között, annak üde regionális színfoltjává vált. Az esztendők során jól kialakult és bejáratott programokat mindig aktualitásokkal, érdekességekkel színesítik a szervezők, folyamatosan erősítve az esemény regionális szerepét is. A kilátogatókat egyebek közt számos helyi termelő, lovas programok, gasztrofalu, szórakoztató és gyermekprogramok is várják.

További információk a rendezvényről itt olvashatók.

(nak.hu)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok