Országos hírek

Trianon százéves évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Évében kiemelt jelentősége van a Kárpát-medence Aratókoszorú elkészültének, amelyet a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében helyeztek el augusztus 12-én, szerdán a budapesti Szent István Bazilikában.


A Magyar Örökség-díjas program szervezői, a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) a Nemzeti Összetartozás Évében különösen fontosnak tartja az aratókoszorú elkészültét. A mérete mellett népművészetileg is egyedi alkotásnak minősülő, míves búzafüzér ugyanis a magyar közösség összetartását szimbolizálja: sok száz éves hagyományokat követve, a zöld búzakalászokból alkották meg Hajdúnánás hagyományőrző asszonyai. A koszorú körkörösen szélesedő elemei jelképezik Magyarországot, illetve a Kárpát-medence és világ szorosan hozzátartozó magyarságát.

A Kárpát-medence Aratókoszorúját 4 gazdasszony, napi 8 órás fonással, 3 hét alatt készítette el. Fonásmintája tradicionális népművészeti elemeket ötvöz: az áttört mintás „lyukas” csipke mellett megjelenik a „rece” illetve a „finom keskeny hetes” minta, illetve az esőcsiga-és harangmotívum. A 800 búzakalászból álló díszes Aratókoszorú a következő hetekben megtekinthető a Bazilika szentélyében.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program szervezőinek képviseletében Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke (képen középen), illetve Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke, Hajdúnánás polgármestere (balra) adta át a népművészeti alkotást a Szent István Bazilikában. Snell György püspök, a Szent Jobb őre (jobbra) a koszorú átvételét követően megáldotta az alkotást, a magyar gazdákat és kezük munkáját, amelynek köszönhetően kenyér kerülhet a nélkülözők és minden magyar ember asztalára.

Az évente többezer nagylelkű adományozót megmozgató Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a határon inneni és túli magyar gazdatársadalom segítő szándékú összefogása, amelynek keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarlakta településeiről ajánlanak fel elsősorban búzát a magyar gyermekeket, családokat segítő szervezetek javára. A megyénként, régiónként összegyűjtött búzaadományokat közeli malmok őrlik meg, majd az így előállított liszt a kedvezményezett intézményeken, gyermekotthonokon keresztül évente több tízezer gyermek ellátását biztosítja.


(forrás: MAGOSZ)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám