Megyei hírek

Egy éve nyílt meg Sárváron az első dunántúli kamarai szolgáltatóközpont. Ezen keresztül tavaly 500 tonna világszínvonalú, kedvező árú vetőmagot, 600 tonna műtrágyát és 800 tonna meszet értékesítettek Vas megyében.


Beváltotta hozzá fűzött reményeket a termelők tudásközpontjaként létrehozott sárvári agrárkamarai szolgáltatóközpont.
– Ezt a növekvő termésátlagok is jelzik – mondta dr. Pusztavámi Márton, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) újraválasztott megyei elnöke.

Egy éve nyitotta meg Sárváron az első dunántúli, az országban pedig második szolgáltatóközpontját a NAK, ahol a hagyományos falugazdászi szolgáltatásokon túl tanácsadással is segítik a tagság munkáját. Sárváron falugazdász-körzetközponttal, ügyfélfogadással egy helyen adnak szakmai tájékoztatást és tanácsokat a gazdálkodók, az élelmiszeripari szereplők számára. A központ harminc versenypiaci szereplővel áll kapcsolatban, akik az agráriumban tevékenykedőket támogatják: műtrágyát, növényvédő szert, vetőmagot állítanak elő és agrárhiteleket kínálnak.
– A repce és a búza mellé szeretnénk a szójanövény termesztését is intenzívebbé tenni, hogy az egyre nagyobb helyet foglaljon el a vasi vetésszerkezetben – emelte ki az agrárkamara vasi elnöke. Pusztavámi Márton arra biztatja a gazdálkodókat, hogy továbbra is vegyék igénybe munkájuk során a központot, mert jó eredményeket csak versenyképes tudással és a legkorszerűbb technológiával lehet produkálni.

– A központon keresztül tavaly 500 tonna világszínvonalú, kedvező árú vetőmagot, 600 tonna műtrágyát és 800 tonna meszet értékesítettek a megyében, ahol a talajok kilencven százaléka savas jellegű – tette hozzá az elnök.


(forrás: vaol.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok