Vármegyei hírek

A rendszeres vadetetésnek rendkívül fontos szerepe van ezekben a hónapokban a Nógrád megyei erdőkben is. Zömében szemestakarmány, elsősorban kukorica kerül ki az érintett területekre.


Ma már nemcsak rossz időben etetik a gazdálkodók a területükön élő vadat, de a téli hónapokban ez az egyik legfontosabb teendő. A takarmányozás száz-százhúsz napig tart, decembertől március végig, amit az időjárás természetesen nagyban befolyásol. A megfelelő mennyiségű és minőségű takarmány biztosítása jelentős munkát és anyagi támogatást igényel a vadásztársaságoktól és az erdészetektől.

Vértesi Ágnes, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei igazgatója elmondta, a vadetetés egyik legfontosabb célja a kármegelőzés, hiszen lényeges, hogy az erdőben tartsák a vadállományt, így elérhető, hogy az őzek, gím- és dámszarvasok, muflonok és a vaddisznók ne a facsemetékben és a mezőgazdasági területekben okozzanak károkat. Az erdei és mezőgazdasági vadkár így csökkenthető. Azonban a téli vadetetésnek lehetnek nem várt hatásai is. Előfordul, hogy az állatok függővé válhatnak a mesterséges takarmányozástól, a gabona nem megfelelően egyenletes kijuttatása növelheti a versengést a vadak között. Fontos, hogy a társaságok különítsenek el egy összeget a gazdálkodásra és minőségi vadetetést végezzenek.

– Zömében szemestakarmány, elsősorban kukorica kerül ki a területekre, ezt idényszerűen répával egészítjük ki. Ezenkívül lédús takarmányokkal is etetünk, a siló az őzek és a szarvasok számára nagyon fontos. A téli takarmányozás során mindezek mellett szálasról is gondoskodni kell, lucernabála áll rendelkezésünkre. Ebből azonban csak nagyon jó minőségűt szabad adni a vadnak. A széna a táplálkozásuk mellett másra is jó. A vaddisznó majd februárban, malacozáskor vacoképítésre is felhasználja – tudatta az elnök, aki azt is elmondta, hogy átlagosan 400–600 mázsa szemes kukorica kerül ki a területre, szálastakarmányból pedig 50–100 mázsa körül. Lényeges, hogy a penészes, gomba által fertőzött gabona nem adható a vadnak – mondta Szabó László, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád Megyei Területi Szervezetének elnöke.


(forrás: nool.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám