Vármegyei hírek

Mintegy háromszáz kiállítót várnak az augusztus 17. és 20. között megrendezésre kerülő 26. debreceni Farmer Expóra - közölték a szervezők kedden, a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón.

A tizenhétezer négyzetméteren megtekinthető kiállítások mellett számos szakmai rendezvényt, egyebek között szarvasmarha-, sertés-, juh- és nyúltenyésztési konferenciát, illetve tenyészállat-bemutatókat is tartanak. A Farmer- Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás az elmúlt negyedszázadban beírta magát a szakma sikerkönyvébe. A hagyomány és innováció szellemét egyszerre őrző rendezvény idén huszonhatodik alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, augusztus 17-20. között. A szakmai fórumokon a hazai szakemberek mellett a szakterületek neves külföldi képviselői is előadásokat tartanak az expón, amelynek ezúttal is a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusa ad majd helyet

A kiállítás célja, hogy huszonhat évnyi szakmai tapasztalattal, értékmegőrző szemlélettel és elhivatottsággal irányt mutasson a jövő agrárszakembereinek. A gyorsan változó gazdasági környezetben a hazai agrárium számára is elsődleges a versenyképesség növelése és a termelés hatékonysága. A Farmer- Expo kiváló információs és innovációs platform, egyre több nemzetközi résztvevővel.

A történelmi hagyományok őrzését, ápolását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is fontosnak tartja. Méltóképpen járulnak hozzá a rendezvényhez a Magyarok Kenyere Program keretében szervezett Kenyérszentelő ünnepséggel és a kis élelmiszergyártóknak biztosított megjelenéssel, közösségi standjukon. Részletek: www.farmerexpo.hu A konferenciákra történő jelentkezés az alábbi linken lehetséges: http://www.farmerexpo.hu/jelentkezes.php?kiallitoknak

NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám