Vármegyei hírek

A NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága idén az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumával közösen szervezte meg a „Szakmakóstoló” pályaorientációs hetet a mezőgazdasági gépész szakmában.


Az első nap ismerkedéssel indult és műhelymunkákkal folytatódott, ahol fémipari kéziszerszámok használatával ismerkedtek meg a pályaválasztás előtt álló diákok. A kéziszerszámok helyes használata és a hozzájuk kapcsolódó balesetvédelmi ismeretek volt a fő cél. Egyéni foglalkozás során egyszerű munkadarabokat állítottak elő (fűrészeléssel, fúrással, reszeléssel). Ez nagy siker volt, hiszen egyéni produktumokat készítettek. Délután a fejlesztő pedagógus irányításával önismereti és csapatépítő foglalkozás volt szervezve, amely közösségkovácsoló erővel bírt.

Második nap az Agroker Holding Zrt.-hez látogattunk el Nyíregyházára. A diákok, a cég bemutatása után, a precíziós gazdálkodásról is hallhattak előadást, majd ezt követően különböző erő- és munkagépekkel ismerkedhettek meg. Visszatérve a heti „bázisunkra", csapatverseny keretében kérdéseket válaszoltak meg a hallottakkal és látottakkal kapcsolatosan.

Szerdán, a tanulók részletesen megismerték az erő- és munkagépeket, illetve ezek kapcsolatait és néhány munkaműveletet. Az Ópályiban található Tangazdaságban az arató-cséplőgép működését ismerhették meg. Ezt követően, a traktorvezetés rejtelmeiben merülhettek el, melyen mindenki nagy lelkesedéssel vett részt. Ebéd után mezőgazdász totó kitöltése, traktoros ügyességi verseny és traktoros szimulátor használata következett.

Csütörtökön mélyebben megismerkedhettek az arató-cséplőgép szerkezeti felépítésével és üzemeltetésével, melyen a kedden megismert automatikus kormányzás kipróbálása volt a cél. Ugyanezt próbálhatták ki szántáselmunkálási munkavégzés során, és ezt egy kis parcella tárcsázása folyamán gyakorolhatták. Délután, a tanultak alapján, kvízjátékot játszottak a tanulók, melynek fő témája, a T kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ és műszaki ismeretek megismerése volt a cél.

A pénteki utolsó napon, erdészeti és kertészeti kisgépek szerkezeti felépítésének és üzemeltetésének megismerése a fő szempont, mert ennek a napnak a jelmondata: Egy jó gépész keze aranyat ér! Délután játékos vetélkedő vár a tanulókra a hét eseményeivel kapcsolatban, csapatverseny formájában. A szülők jelenlétében a gyerekek beszámolhatnak a tanult ismeretekről és arról, hogy miért vonzó a mezőgépész szakma számukra. Mindezzel is erősítve, a kisiskolások agrárium felé való elköteleződését.

A heti program végrehajtásában nagy lendületet és iránymutatást adott Nagy István agrárminiszter úr a napokban tett kijelentése, miszerint „el kell hitetnünk a fiatalokkal, hogy a gazdálkodás jó buli."


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám