Megyei hírek

A „Szakmakóstoló-hét” Somogy megyében 2020. augusztus 3-7. között Kaposváron, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum Szakképző Iskola és Kollégiummal együttműködve került megrendezésre. A pályaorientációs hét célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a gazda szakképesítés lovász szakirányát.


Hétfőn reggel egy rövid megnyitó után ismertették a gyerekekkel a hétre tervezett programokat. A nap további részében műhelyfoglalkozásokon vettek részt, ahol megismerkedhettek egymással és az iskolával. Kedden lehetőségük volt megismerkedni a lóápolás folyamatával, amit ki is próbálhattak. Nagy sikert aratott a gyerekek körében, hogy részük lehetett betekintést nyerni egy patkolókovács munkájába. Majd a fedett lovardában lehetőségük volt kipróbálni egy ló felszerszámozását, majd futószáron lovagolhattak is. Megtekinthették a lovastorna sportág egy edzését is.

Szerdán Fészerlak pusztán lehetőségük volt bepillantást nyerni a fogathajtás rejtelmeibe. Délután a Só-Bors Tanyán tettek látogatást, ahol sajtkóstolás és állatsimogató várt rájuk. Csütörtökön a Vadgazdálkodási Tájközpontban Bőszénfán számos állatfajjal megismerkedhettek a gyerekek, mint például a szürke marha, kecske vaddisznó és a szarvas.

Pénteken kiránduláson vesznek részt a Deseda tóhoz, ahol a vízi élővilággal ismerkedhetnek meg.  Ebéd után egy játékos vetélkedővel, „parasztolimpiával” zárjuk a hetet.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei