`

2018-ban a mezőgazdaság hozzáadott értéke 5,3%-kal bővült, ezzel a GDP növekedéséhez (4,9%) 0,2 százalékponttal járult hozzá – áll a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent, Magyarország, 2018 című összegző kiadványában.


Az agrárium a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,3%-át állította elő. A beruházások 4,1%-át, 347,7 milliárd forintot fordítottak a mezőgazdaság fejlesztésére, összehasonlító áron számolva 8,3%-kal többet az egy évvel korábbinál. Ez részben annak köszönhető, hogy folytatódott a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus keretében a Vidékfejlesztési Program támogatásainak kifizetése. A munkaerő-felmérés adatai szerint a foglalkoztatottak 4,8%-a, 214,9 ezer fő dolgozott az agrárszektorban. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete (256 ezer forint) csaknem 12%-kal múlta felül a 2017. évit. A nemzetgazdasági átlagot kissé meghaladó bérkiáramlás ellenére a mezőgazdaságban az átlagfizetés 74 ezer forinttal elmaradt az országostól.

2018-ban az ország földterületének 57%-a állt mezőgazdasági művelés alatt. Az 5,3 millió hektár kiterjedésű mezőgazdasági terület több mint négyötödén szántóföldi gazdálkodás folyt. A szántó területe a 2017. évivel majdnem azonos maradt. A gyepek kiterjedése kissé zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest, akárcsak a konyhakert és a szőlő területe, amelyek a művelési ágak között kisebb részarányt képviselnek. A gyümölcsösök nagysága kismértékben meghaladta az egy évvel korábbit. 2018-ban az elhúzódó tél és a korán beköszöntött száraz, meleg időjárás leginkább a nyári betakarítású szántóföldi növények terméseredményére gyakorolt kedvezőtlen hatást. Továbbá bővült a szarvasmarha-, csökkent a juh- és  a baromfiállomány.

2018-ban a mezőgazdasági termelői árak – a 2017. évi 5,6%-os bővülés után – 2,7%-kal emelkedtek az előző évihez és 14%-kal 2010-hez viszonyítva. A növényi termékek ára 5,8%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,2%-kal mérséklődött. A gabonafélék ára közel tizedével nőtt (9,8%), a búzáé ennél nagyobb (12%), a kukoricáé (6,8%) kisebb mértékben. A kedvezőtlen időjárás Európa számos országában jelentős károkat okozott a termésben, ami felhajtotta a magyar gabona iránti keresletet és ezzel együtt az árakat. A zöldségfélék ára 16%-kal lett magasabb, legerőteljesebben a sárgarépa (39%), a vöröshagyma (37%), a karol és a fejes káposzta (34%) drágult. A burgonya ára 17%-kal emelkedett. A gyümölcsárak 14%-kal csökkentek, ám ezen belül az őszibaracké közel másfélszeresére (45%) emelkedett, az almáé viszont közel negyedével (-23%) csökkent. Az élő állatok közül a vágósertés árában volt jelentős csökkenés (-10%), míg a vágójuh ára 7,8%-kal nőtt. A tej ára alig változott (0,7%), az étkezési tyúktojásé 2,4%-kal nőtt.

További részletek itt.


(forrás: KSH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám