`

A romák felzárkóztatása érdekében új középiskolai hálózatot hoznának létre, hogy a hátrányos helyzetű cigányságot az amúgy is munkaerőhiánnyal küzdő mezőgazdaságba tereljék, és ott biztosítsanak számára biztos megélhetést – írta a hvg.hu.


A szakemberhiánnyal küzdő agrárágazat számára kihasználatlan munkaerőbázist jelenthetne a cigányság, amelynek túlnyomó része egyébként is vidéki közösségekben él. Sokan a megfelelő képzettség híján azonban legfeljebb idénymunkásként jöhetnek szóba, ami a kitöréshez ugyanúgy édeskevés, mint a közmunkán vagy segélyeken tengődés. A hvg.hu birtokába került munkaanyag szerint a romák felzárkóztatása érdekében jönne létre az Agroma program, az új szakközépiskolai hálózat pedig a Világítótorony nevet viselné.

A munkaanyagban olvasható elképzelések röviden:
- 12-18 új, bentlakásos szakközépiskolát hoznának létre a hátrányos helyzetű és roma fiataloknak.
- Az itt végzettséget szerző fiatalok azonnal stabil fizetéssel rendelkező munkavállalóvá válnának a vidék agrárcégeinél.
- Mentorként és példaképként visszaforgatnák őket a rendszerbe, vagyis mintegy etalonként húznák felfelé saját közösségüket.
- Az Agroma-, illetve ezen belül a Világítótorony-program akár már 2020 szeptemberétől elindulhatna.
- Az Agroma-program részeként a romák felzárkózását elősegíteni képes diplomás szakembereket is képzenének a Gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködve. Másoddiplomás képzést indítanának el az egyetemen az első évben 25, majd évi 50 hallgató részvételével. Az ezt elvégző agrárszakemberek egyszerre segíthetnék a helybeli gazdasági szereplőket, a települési önkormányzatokat és magukat a hátrányos helyzetű közösségeket.
- Az előkészítési fázisnak is külön nevet adtak a koncepcióban, ez lenne a Magvető-program, amit már idén meg kellene valósítani ahhoz, hogy erre építve elstartolhasson 2020-tól az Agroma. Ehhez 92 millió forint elkülönítésére lenne szükség első körben.
- A javaslat szerzői szerint az ilyen közösségi alapú agráriumfejlesztés már a világ számos pontján – így többek között a Távol-Keleten, Közép-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában – segítette a társadalmi felzárkózást.

A munkaanyagon a hvg.hu szerint jelenleg az Agrárminisztériumban dolgoznak, de az új iskolatípus megvalósításához szükség lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának és más tárcáknak az együttműködésére is.


(forrás: hvg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám