`

Megkezdődött a közigazgatási egyeztetése annak a jogszabályi javaslatcsomagnak, amellyel az úgynevezett osztatlan közös földtulajdonokat kívánná felszámolni a kormány. A Portfolio gazdasági portál március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferenciájának egyik fő témája az lesz, milyen földszabályozási változásokra számíthatnak az idén a hazai ágazati szereplők.


Új jogszabályi javaslatcsomaggal kísérelné meg a kormány az úgynevezett osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését, és az agrárszektor.hu információi szerint a tervezett módosításokkal kapcsolatos közigazgatási egyeztetések a közelmúltban meg is kezdődtek. A várható intézkedések elsősorban arra irányulnak, hogy egyszerűsítsék és gyorsítsák az osztatlan tulajdonok felszámolására irányuló eljárásokat. Az ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy a jogszabálycsomag már az első félévben az Országgyűlés elé kerülhet-e, vagy annak megtárgyalása az őszi ülésszakra tolódik-e át.

Az osztatlan közös földtulajdonok lényegében olyan kényszerközösséget jelentenek, ahol a tulajdonosok egymással többnyire semmiféle ismerősi kapcsolatban nem állnak. Ilyen tulajdonok az 1990 utáni földprivatizáció idején, a kárpótlással és a szövetkezeti részarány-tulajdonok kiadásával jöttek létre, de hasonló elaprózódáshoz vezetett, illetve vezet a földöröklés is. Egy-egy osztatlan táblában akár több száz tulajdonos is lehet, akiknek területe a táblákon belül nincs kimérve.

Az agrártárca korábban azt közölte, hogy az osztatlan tulajdonok matti probléma 4 millió embert és több mint egymillió hektárnyi földterületet érinthet. A sok tulajdonos akadályozza a földek adásvételét és hasznosítását, így nem teszi lehetővé a területek versenyképes hasznosítását.

Korábbi nyilatkozatok szerint a jogszabályi javaslatcsomag egyik eleme az ingatlan-nyilvántartásban szereplő „holt lelkek” felszámolása, vagyis annak tisztázása, mi történjék azokban az esetekben, amikor a bejegyzett földtulajdonosok már nyilvánvalóan nem élnek. További várható változtatásként csökkentenék a ma 450-500 napig tartó megosztási eljárások ügyintézési idejét, az eddigi hét helyett pedig az ügymenetben egy jogorvoslati lehetőséget biztosítanának. Emellett a táblán belüli tulajdonosokat is ösztönöznék arra, hogy a tulajdonrészek felvásárlásával kisebb tulajdonosi számú, illetve végső soron 1/1-es tulajdoni arányú területek jöhessenek létre.

A Portfolio március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferenciáján neves államigazgatási szakértők számolnak be arról, milyen jogszabályi változások várhatók az osztatlan közös földtulajdonok megszüntetésében, illetve a földöröklés újraszabályozásában. A konferencián szó lesz arról is, hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban a földforgalmi törvény földadásvételekre és földhaszonbérletekre vonatkozó módosításait, amelyek 2019 januárjában léptek hatályba.

A konferencia részletes programjáról és jelentkezési feltételeiről itt is lehet tájékozódni. A Portfolio a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai számára a részvételi díjból 50 százalék kedvezményt biztosít.


(nak.hu/agrarszektor.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám