`

Az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara között jelenleg is folynak az előkészületei a még idén elinduló Digitális Agrárakadémia felépítésének. Üzemmérettől függetlenül a legtöbb magyar mezőgazdasági termelő számára hasznos és megtérülő az új technológiák alkalmazása.


A készülő digitális agrárstratégia alapja, hogy a mezőgazdasági termelők a mindennapi munkájuk során használni és hasznosítani is tudják a számos új technológiát és az ehhez kapcsolódó tudást, éppen ezért a képzés és tudásátadás központi kérdése lesz a következő éveknek - mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Kecskeméten, az AgroFIELD Akadémia február 7-i rendezvényén. Kiemelte: a kormány kiemelten kezeli, hogy segítő feltételeket biztosítson a környezetet, a talajt és a vizet egyaránt kímélő precíziós gazdálkodáshoz.

Mint mondta: az új technológiák beszerzésének megkönnyítésén túl azonban fontos szempont, hogy az ehhez szükséges tudás is rendelkezésre álljon, mind a közép- és felsőfokú oktatás, mind pedig a felnőttképzés szintjén. Ennek érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával jelenleg is folynak az előkészületei a még idén elinduló Digitális Agrárakadémia felépítésének, amely célcsoportonként különböző módon és tartalommal biztosítja a tudás átadását az erre nyitott mezőgazdasági termelők számára. Hangsúlyozta: a képzésen, ismeretátadáson és a digitális esélyegyenlőtlenség csökkentésén túl további célja a kormánynak az egyre több bemutató gazdálkodás létrejöttének támogatása is. Az egyes technológiák alkalmazásáról szerzett gyakorlati tapasztalat szintén nélkülözhetetlen a gazdaságok versenyképessége, költségcsökkentése vagy éppen jövedelemtermelő képessége szempontjából.

Az államtitkár szerint, az egyértelműen látszik, hogy üzemmérettől függetlenül a legtöbb magyar mezőgazdasági termelő számára hasznos és megtérülő az új technológiák alkalmazása, de elengedhetetlenül fontos a működtetéshez szükséges tudás megszerzése is, mert csak így lesz hosszútávon is működőképes a beruházás.

Feldman Zsolt kiemelte: a kormányzat jelenleg annak előkészítésén is dolgozik, hogy 2020 után a digitális technológiák hatékonyabb használatát, fejlesztését segítő projektek, beruházások, innovációkat támogató pályázatok jelenjenek meg. A cél az, hogy a magyar mezőgazdasági közösség minél szélesebb platformon tudjon így vagy úgy forrásokhoz, illetve erősebb szereplők révén jobb minőségű tudáshoz és információhoz jutni.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám