`

Stabil 8 százalékos árbevétel-növekedéssel, de a korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 4 százalékos profitnövekedéssel terveznek a cégek idén – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A mezőgazdasági cégek 5 százalékos bővülésre számítanak.


Az elmúlt másfél évben megszokott magas árbevétel-növekedéssel, emellett viszont alacsonyabb nyereségbővüléssel számolnak a következő egy év során a cégek.
– A K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei azt mutatják, hogy jelenleg a hazai vállalkozások 8 százalékos árbevétel-növekedésre és 4 százalékos profitbővülésre számítanak. Ez azt jelenti, hogy a bevétel-növekedés dinamikája stabil és továbbra is kedvező, hiszen több mint egy éve várnak a cégek ilyen magas bevételnövekedést. Eközben azonban a nyereségbővülés várt mértéke kissé mérséklődött a korábbi 5-6 százalékhoz képest. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a cégek már számolnak az infláció növekedése miatt várhatóan emelkedő költségekkel, illetve a bérköltségek emelkedésével – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketingfőosztály vezetője.

Az árbevétel-növekedésre vonatkozó változatlanul optimista hangulat annak köszönhető, hogy a vállalkozások fele 0-6 százalék közötti, egy jelentős részük pedig 6 százalék feletti árbevétel-növekedésre számít idén (41 százalék), és csupán a cégek töredéke (4 százalék) tervez a jelenleginél alacsonyabb bevétellel.

A különböző méretű cégek idei árbevétel várakozásai meglehetősen egységes képet mutatnak. Ismételten a mikrovállalkozások terveznek a legmagasabb bevétel-növekedéssel, holott náluk csökkent leginkább annak várt mértéke (8,7 százalék). Ágazati szinten a mezőgazdaság zárja 5 százalék árbevétel-növekedéssel számol. A profitbővülés várt mértéke is a mikrovállalkozásoknál a legmagasabb (5 százalék). Az ágazatok közül a mezőgazdasági szektor számít a legszerényebb nyereségbővülésre (2,9 százalék).


(forrás: K&H)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám