`

Az Európai Bizottság előterjesztette a 2019-re vonatkozó uniós költségvetési tervezetet, amelynek összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, a 2018-asnál 3 százalékkal magasabb. A mezőgazdasági politika finanszírozása közel 60 milliárd eurót tesz majd ki.


Günther Oettinger uniós költségvetési biztos a költségvetés május 23-i bemutatásakor elmondta, a tervezet egy erősebb és ellenállóbb európai gazdaságba való beruházást irányoz elő, egyidejűleg előmozdítja a szolidaritást és a biztonságot az unió határainak mindkét oldalán.

Az uniós bizottság ezért jövőre is kiemelten kívánja kezelni a migrációval és a határigazgatással kapcsolatos kérdéseket. Oettinger elmondta, a gazdasági növekedés támogatására 2019-ben 80 milliárd euró kötelezettségvállalást terveznek. A pénzügyi keret az idei évhez képest 8,4 százalékkal magasabb összeget, 12,5 milliárd eurót foglal magában kutatásra és innovációra. 2018-hoz képest 10,4 százalékkal több, 2,6 milliárd euró jut az oktatásra az Erasmus+ keretében, 36,4 százalékkal magasabb összeg, 3,8 milliárd euró az infrastrukturális hálózatokra, és további 233,3 millió euró az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre.

Mint elmondta, a bizottság várakozásai szerint a 2014-2020-as kohéziós politikai programok végrehajtása 2019-ben is megfelelő ütemben halad. A mezőgazdasági politika finanszírozása is stabil marad, az ideihez képest 1,2 százalékkal többet, közel 60 milliárd eurót tesz majd ki.

Az uniós biztos részletezte azt is, hogy a költségvetés új kezdeményezéseket is támogatni kíván. Egyebek mellett 11 millió eurót biztosít az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozására, 245 millió eurót az európai védelmi ipari fejlesztési program létrehozására is

A bizottsági tájékoztatás szerint a 2019-es uniós költségvetési tervezet minden program tekintetében két finanszírozandó összeget tartalmaz: kötelezettségvállalási előirányzatot és kifizetési előirányzatot. A kötelezettségvállalási előirányzat az egy adott évben szerződésekben vállalható összegeket, míg a kifizetési előirányzat a ténylegesen kifizetett összegeket jelenti. A jövő évre szóló tervezet összege kötelezettségvállalási előirányzatokban 166 milliárd euró, kifizetési előirányzatokban pedig 2018-hoz képest 3 százalékkal magasabb, 149 milliárd euró.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám