`

A közös agrárpolitika nyilvános konzultációját tartották meg néhány napja Gödöllőn. Itt megfontolásra érdemes javaslatok is elhangzottak. Az új KAP-célok megvalósítása során az eddiginél nagyobb szerep hárulna a tagállamokra.


Az Európai Bizottság az új, 2020-tól érvényes költségvetésének kialakítása és ezzel párhuzamosan a különböző szakpolitikai témákkal kapcsoltban is kontinens-szerte nyilvános konzultációkat bonyolít le hónapok óta. Ennek részekén az EB magyarországi képviselete a közös agrárpolitikáról (KAP) – hivatalosan az Európai Bizottságnak az élelmiszer-ágazat és a mezőgazdaság jövőjéről szóló tavalyi novemberben kiadott közleményéről – szóló fórumot február 8-án tartotta meg Gödöllőn.

Ennek előzményének tekinthető az az online módon lezajlott véleménygyűjtés, amelynek során a bizottság arra kereste a választ, hogy hogyan lehetne egyszerűsíteni és korszerűsíteni a jelenlegi agrárpolitikát. A három hónapos konzultációs időszak során az EB több mint 320 ezer választ kapott, főként magánszemélyektől. A végeredmény alapján a legtöbb válaszadó ragaszkodik az erős, uniós szintű agrárpolitikához, ám egyszerűbb, rugalmasabb formában, a gazdálkodók tisztességes életszínvonalának biztosítására, illetve a környezetvédelem és a klímaváltozás kulcsfontosságú kihívásaira összpontosítva.

Ahogy a tanácskozáson az EB hazai szakértőitől elhangzott, nem mindegy, hogy a közös agrárpolitika milyen pénzügyi keretek között valósul meg, hovatovább ez számít az elsőrendű szempontnak. Ugyanis az unión belül sok kritika érte a mostani hétéves büdzsét, hogy túl sok pénz, a teljes költségvetés 36-37 százaléka fordítódik az agráriumra. A magas összeg mellett változatlanul kiállók azzal érveltek/érvelnek, hogy az EU-ban közel 44 millió ember dolgozik – közvetve vagy közvetlenül – a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, a földek és az erdőterületek 87 százalékán pedig gazdálkodás folyik, így kellő súlya van, aminek a pénzügyekben is tükröződnie kell. Sőt, bizonyos tekintetben még ez sem elegendő, lévén az Eurostat kimutatásai szerint az agrárbérek nem érik el az unió bérátlagát… A 2020 utáni uniós költségvetés terveit pedig folyamatosan alakítják az érintett biztosi testületek és más szakmai szervezetek, így egyelőre csak a feladatok, célok körvonalazódnak  – a KAP esetében is –, de az ezekhez rendelt összegek még nem.

A célok között szerepelne a környezet védelmének, az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése, az erőforrás-hatákonyság növelése, a digitalizációra, az innovációra, a modernizációra törekvés erősítése, a beruházások, a termelői szervezetek, az élelmiszerellátási-lánc erősítése. Azt hangsúlyozták a fórumon, hogy a KAP-ot egyszerűsítik, mégpedig olyanformán, hogy abban főként a központi uniós célokat fogalmazzák meg, az ehhez vezető konkrét intézkedések, szabályok, előírások meghozatalát pedig a tagállamokra bízzák. Ugyanakkor a tagállami vállalásokat időről-időre ellenőrizné az EB, és azok állása – pozitívan vagy negatívan – befolyásolná az adott országnak adandó források nagyságát. A célok megvalósítását segítő I. és a II. támogatási pillérekben a kötelező és az önkéntes vállalások kombinációja szerepelne. Azt valószínűsítették, hogy százszázalékos támogatás akkor járna, ha az egymásra épülő kölcsönös megfeleltetési és zöldítési előírásokat maradéktalanul betartják az érintettek.

A bizottsági egyeztetések során felmerült olyan javaslat, hogy a vidékfejlesztés kikerülhetne a KAP alól, és ennek feladatait egyéb regionális alapok között osztanák fel. Ugyanakkor ennek megvalósulása esetén előfordulhat, hogy a vidékfejlesztésre fordítandó összegek inkább a regionális gócpontokban összpontosulhatnak, és ennek következményeként a falvak és a kis vidéki térségek nem részesülhetnek majd elegendő forrásban.

Mivel még a KAP formálódik, több, megfontolásra érdemes javaslatot vetettek fel a gödöllői fórumon résztvevők. Így például, hogy fontos lenne a kkv-k pontos, uniós-szintű definíciója, elkerülendő az értelmezési különbségeket egy-egy pályázatra való nevezéskor vagy éppen az I. pillérben társfinanszírozás lehetővé tétele is hasznos lenne. Elhangzott az is, hogy a közép-magyarországi fejlesztési régióból Budapestet ki lehetne venni, mert a főváros túlfejlettsége miatt a régió elmaradottabb részei hátrányt szenvednek. Felmerült, hogy a fiatal gazdák induló támogatása esetén tolják ki a korhatárt 50-55 évre. Ugyancsak felmerült, hogy a termelői szövetkezetek erősítésére érdemes lenne külön uniós és/vagy tagállami forrást rendelni. És azt is javasolták, hogy az állattal nem rendelkező, de papíron állattenyésztést végző földtulajdonosokat még hatékonyabban lehetne kiszűrni.

– Az éghajlatváltozás, az Európai Unió tagországainak változó hozzáállása és elvárásai, a bizonytalan gazdasági környezet és a globális kereskedelem változásai mind befolyásolják a mezőgazdasági termelők mindennapi tevékenységét. A jogalkotók feladata pedig mindeközben az, hogy segítsék őket ezen hatások kezelésében, valamint, hogy közép- és hosszú távon jogi egyértelműséget és átláthatóságot biztosítsanak számukra – foglalta össze a konzultáció lényegét Helyes Lajos, a Szent István Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A konzultációt követően párhuzamosan folynak majd a jövőbeli szakpolitika konkrét célkitűzéseire, felépítésére és kialakítására irányuló tárgyalások és munkálatok, valamint a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó munka. Az uniós büdzsé javaslatát várhatóan 2018 májusában ismerteti az EB, a 2020 utáni jövőbeli közös agrárpolitikára vonatkozó jogalkotási javaslatok a tervek szerint 2018 nyarára, őszére készülhetnek el.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám